Még lehet pályázni

2019. augusztus 23., péntek 06:35

Augusztustól újabb pályázati lehetőség érhető el a vállalkozók számára, amely tovább csökkenheti a munkanélküliséget. A pályázat célja a kkv-szektor fejlesztésén túl a helyi gazdaságok megerősítése, a még meglévő munkaerő-tartalék aktivizálása, a területi különbségek csökkentése és a hátrányosabb helyzetű térségek felzárkóztatása.

A 2019. elején indított program első ütemének keretében országosan 98 cég pályázott sikeresen, ami több mint 600 új munkahely létesítéséhez, valamint csaknem 1100 álláshely megőrzéséhez járult hozzá. Komárom-Esztergom megyében pedig 12 terv nyerte el a támogatást a tavaszi ütemben. Az összesen több mint 88 millió forintot fejlesztésekre, eszközbeszerzésekre fordítják a kedvezményezett gazdasági társaságok, amivel 37 új munkahelyet teremtenek térségünkben.

A pályázatot a beruházás helye szerint illetékes kormányhivatal részére kell benyújtani, a megvalósításhoz pedig 25-45% önerővel szükséges rendelkezni attól függően, hogy milyen jogcímen veszik igénybe a támogatást.

Formai és tartalmi szempontból a kormányhivatal ellenőrzi a benyújtott pályázatot, azonban a döntést a Pénzügyminisztérium hozza meg. A támogatásban részesülő vállalkozásokkal a kormányhivatal köt hatósági szerződést, amely alapján a vállalt kötelezettségeket ellenőrzik, a beruházás teljesülést pedig nyomon követik.

Pályázni 2019. szeptember 5-ig lehet, amelyről részletes tájékoztató és általános útmutató a kormányhivatal, valamint a Pénzügyminisztérium oldalán is elérhető.

KEM Kormányhivatal

Kevesebb