Hétfőn startol

2019. September 1., Sunday 15:45

Immár semmi akadálya nincs az egykori orvosi rendelő helyén kialakított mini bölcsőde megnyitásának, amit szombaton avattak fel ünnepélyes keretek között.

Mint arról László Kálmán megnyitóbeszédében szólt, a közel 15 milliós beruházás során teljesen felújították az épület külsejét és belsejét, új tetőhéjazatot kapott, és a berendezési tárgyak is helyére kerültek. A polgármester azt is elmondta, hogy hétfőtől a 6 apróság ellátásáról három szakember gondoskodik majd.

Az ünnepségen, ahol a képviselő-testület tagjai mellett ott voltak a környék polgármesterei is, Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselő és Popovics György, megyei közgyűlési elnök is méltatta a beruházás színvonalát, de külön szóltak az október 13-án leköszönő községvezető eddigi munkásságáról is.

Egyöntetűen kiemelték László Kálmán érdemeit, akinek ideje alatt sokat fejlődött Szákszend, és a beruházások mellett színvonalas közösségi programok megszervezésével is erősítette a közösség összetartozását.

Az ünnepi gondolatokat követően az egyházak képviselői megáldották az épületet, ahol Klestenitzné Beke Ildikó intézményvezető és kollégái felkészülten várják az apróságokat.

Az esemény képeit a Galériában tekintheti meg!

Kevesebb