Búcsú a nyártól

2019. szeptember 1., vasárnap 15:52

Ideális időben rendezték meg szombaton Szákszenden a község nagy közösségi eseményét, a IX. Nyárbúcsúztató Fesztivált.

Annak idején László Kálmán polgármester gondolta úgy, hogy a nyáreleji falunap mellett jó lenne még egy alkalom, amikor a község lakói kötetlenül együtt tölthetnek egy délutánt, beszélgethetnek, szórakozhatnak, focizhatnak, míg a baráti társaságok gasztronómiai tudásukról is számot adhatnak.

Az immár kilencedik alkalommal megrendezett esemény bizony sok tekintetben felveszi a versenyt a Falunappal, sőt, sokan jobban is kedvelik, bensőségesebb, kötetlenebb hangulata miatt.

A sátrakban készült a halászlé, a lecsó, a pörkölt, a füstölt hal, miközben a rendezvénytéren rengeteg produkció és szórakoztató elfoglaltság várta a felnőtteket, gyerekeket egyaránt. A focimeccs mellett habparti, mini játszótér, tűzoltóautó, lovaskocsizás, kutyabemutató, arcfestés várta a gyerekeket, a bátrabbak pedig a vízenjárást is kipróbálhatták az óriásgömbökben.

Mindeközben a téren sorra léptek színre a helyi Modern Tánccsoport és a Cirill Táncstúdió tehetségei, a kocsi néptáncosok, a rúdtáncosok, majd a nosztalgikus harmonikamuzsikát követően a B-oldal rockkoncertje pörgette fel a hangulatot.

A Nyárbúcsúztatót hagyományosan tábortűz és diszkó zárta szombaton.

Az esemény fotóit a Galériában tekintheti meg!

Kevesebb