Évkezdés

2019. szeptember 2., hétfő 14:02

Bár még tegnap ránkmosolygott a nyár, utoljára lehetett még egy nagyot strandolni, lubickolni, fagyizni, kirándulni, de tudomásul kell venni, hogy a mai nappal ismét egy mozgalmas 10 hónap veszi kezdetét.

Ezekkel a gondolatokkal kezdte hétfőn reggel a tanévnyitó beszédét Palotainé Papp Éva igazgató az iskolában, majd így folytatta: valamennyiőtök képzeletbeli tarisznyáját tudással, széleskörű ismerettel, kellő jártassággal igyekszünk megtölteni az itt eltöltött nyolc év alatt, amelyek közt vannak nehéz, küzdelmes pillanatok, de vannak örömteli kedves órák is. Sokrétű munkánk eredményeként elmondhatjuk, és örülünk annak, hogy a tőlünk elballagó diákjaink biztos alapokkal indulnak tovább egy–egy gimnáziumba, középiskolába, és nem okoz akadályt az iskolaváltás.

- Kis közösségünk több tanulmányi versenyen, közösségi programon és ünnepi megemlékezésen, találkozón öregbítette az Öveges József Általános Iskola nevét. Nem titkolt szándékunk, hogy eddig elért eredményeitek folytatását tőletek várjuk. Nagyon fontos, hogy soha ne azzal mérjétek magatokat, amit elértetek. Hanem azzal, amit elérhettek – képességeitekkel, szorgalommal és akarattal. A siker napról napra megismételt kis igyekezetek összessége. Ne féljetek attól, hogy lassan haladtok, egyedül amiatt aggódjatok, ha egyhelyben álltok – fogalmazott az intézményvezető, aki külön is köszöntötte az elsős kisdiákokat, valamint szüleiket.

Az iskola 88 tanulóval kezdi az évet, akik közül 11-en első alkalommal ülnek a padokba. 10 pedagógussal 6 évfolyam indul, az alsó tagozaton 1-3 és 2-4 összevont osztállyal.

Osztályfőnökök:

Mint arról beszámoltunk, 6 apróságot vár a mini bölcsőde, valamint a Kiskuckó óvodában is megkezdődött a nevelési év. Utóbbiban 52 gyermeket fogadnak két csoportban, és különösen sokan vannak a jövőre iskoláskorba lépő nagycsoportosok, szám szerint 17-en – tudtuk meg Zách Gizella intézményvezetőtől.

Kevesebb