Digitális Magyarország

2016. november 5., szombat 08:11

A Digitális Jólét Programban kitűzött célok elérésének alapvető feltétele az internet széleskörű hozzáférhetőségét lehetővé tevő, az egész országot lefedő, nagy sávszélességet biztosító hírközlési hálózatok megépítése, ami e projekt, illetve a szolgáltatók által tett önerős vállalások keretében valósulhat meg a tervek szerint 2018. év végéig – hangzott el azon a tatabányai konferencián, amelyen a megye szinte valamennyi települése képviseltette magát.

Deutsch Tamás a Digitális Jólét Programjával kapcsolatos kormányzati feladatok összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos azt hangsúlyozta előadásában, hogy az Európai Unió országainak közös célja, hogy 2020 végéig mindenhol elérhető legyen a szupergyors internet, pontosabban meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy minden háztartás legalább 30 Mbit/s-os vezetések netkapcsolatra fizethessen elő.

A miniszterelnöki biztos leszögezte: a digitalizáció az élet minden területén érezteti hatását. Az 1990-es évek elején a magyarok körülbelül egy százaléka rendelkezett csak internet előfizetéssel, 2010-ben pedig a felnőtt polgárok több mint kétharmada rendszeres internethasználó. A kormány még 2014 márciusában határozott a Digitális Magyarország létrehozásáról, amelynek fő célja az infokommunikációs szolgáltatások és eszközök elterjedése, a digitális közösség és gazdaságfejlesztés, az e-közszolgáltatások kiteljesedése és elterjedése.

kormányhivatal

Kevesebb