Márton napi vásár

2019. november 12., kedd 08:52

Zách Gizella intézményvezető köszöntötte hétfőn délután a szülőket, nagyszülőket, rokonokat, valamint Papp Attila polgármestert és Kovács Laura jegyzőt a Kiskuckó óvoda Márton napi rendezvényén.

Megtelt a Faluház az izgatott gyermekzsivallyal, hiszen a Pillangó és a Maci csoport apróságai az alkalomhoz illő versekkel, dalokkal, játékokkal szórakoztatták a jelenlévőket, majd az elmúlt napokban a gondozókkal közösen készített lámpásokkal együtt vonultak végig a falun az intézménybe, ahol a Márton napi vásár portékái várták új gazdáikat.

A sok-sok kézművestermék nem sokáig árválkodott az asztalokon, nem beszélve a vendéglátásként kínált zsíroskenyérről és forró teáról.

Mint azt Zách Gizella elmondta, a bevétel egyik részéből bábokat vásárolnak a foglalkozásokhoz, valamint egy külső adathordozót is szeretnének beszerezni, hogy biztonságban legyen az a rengeteg fotó és dokumentum, ami a Kiskuckó óvodában folyó tartalmas munkát dokumentálja.

A programok sora egyébként egészen karácsonyig folytatódik. Kedden a gödöllői kutyások gyermektréningjére kerül sor, majd november 19-én és 20-án várja a szülőket az intézmény nyílt napja. December 6-án a Mikulás látogat a kicsikhez, 20-án pedig a karácsonyi rendezvénnyel zárják az évet.

Kevesebb