Közmeghallgatás

2019. november 28., csütörtök 06:10

Időarányosan teljesült az első háromnegyed évben gazdálkodásunk kiadási és bevételi oldala is, kezdte a közös kassza ismertetését Papp Attila szerda este a községházán.

A meghirdetett közmeghallgatáson aztán a polgármester részletesen is ismertette a főbb számokat. Ezek szerint a cél évek óta változatlan: hatékonyan, biztonságosan gazdálkodni, és működtetni az intézményrendszert. Összességében 253 millió forint áll a 275 milliós bevétellel szemben. A legnagyobb kiadás a hivatalnál jelentkezik, 163 millióval, majd a Kiskuckó óvoda következik 30 millióval, valamint a Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ 19,7 millióval.

A bevételi oldal meghatározó tételei az állami normatívák mellett a 25 milliós iparűzési adó, a 4,1 milliós kommunális adó, és a gépjárművek súlyadójából befolyt 9,3 millió forint.

Ami a jövő évi terveket illeti, Papp Attila bejelentette, hogy sikeres pályázatuknak köszönhetően az elnyert 12 millió forintból elvégezhető az óvoda belső felújítása és játszóterének rendbetétele.

A község első embere prioritási sorrendet állított fel a 2020-as feladatok elvégzésére. Ezek között kiemelten szerepel a régi húsbolt rendbetétele, a bölcsődei parkoló kialakítása (ami már megkezdődött), települési kisbusz beszerzése, a Faluház faszerkezeti megújítása, a térfigyelő kamerarendszer bővítése, a rendezvények számának növelése, a fiatalok és a civil szervezetek megszólítása és bevonása Szákszend közösségi életébe.

A tájékoztatókat követően lakossági észrevételeket hallgatott meg a képviselő-testület. Mint az elhangzott, a közös hivatal sorsa, a lomtalanítás hiánya, és a beígért útberuházás csúszása foglalkoztatja napjainkban leginkább a község polgárait.

Kevesebb