Megszavazták a költségvetési rendeletet

2020. február 20., csütörtök 07:04

Papp Attila beszámolójával vette kezdetét a döntéshozók szerdai ülése, melynek témái a lejárt határidejű határozatok végrehajtása, a két ülés közötti időben történt fontosabb események és a polgármesteri intézkedések voltak.

A legfontosabb azonban – mint minden februárban – a költségvetési rendelet megalkotása volt. Több hónapos előkészítő munka előzi meg az éves költségvetés képviselő-testületi vitáját – mondta a polgármester, így a szakemberek már tavaly megkezdték a tervezést, hiszen több mint 250 millió forint takarékos, ésszerű felosztását kellett elvégezni. Mindezt úgy, hogy nem történt előrelépés a közös önkormányzati hivatalhoz tartozó települések kijelölése ügyében.

Mint az az ülésen elhangzott – amin ott volt File Beáta oroszlányi jegyző és Bársony Éva pénzügyi osztályvezető – máris változtatni kellett az előterjesztést, mivel a közös hivatal okán a község elesik a család és gyermekjóléti feladatok ellátására biztosított közel négymilliós állami támogatástól. Ez a feladat a jövőben a városra száll, de Oroszlány csak ennek tizedét tudja lehívni adóerőképességének magas volta okán.

A büdzsé legfontosabb kiadásai között szerepelnek a bérek és illetmények (67,3 millió Ft), a munkaadói járulékok (16 millió), valamint az intézmény és településüzemeltetés (42,7 millió).

A bevételi oldalon működési és egyéb támogatások (100,6 millió forint), adók és közhatalmi bevételek (39,8 millió), irányítószervi támogatás (75 millió) biztosítja többek között a szigorú és takarékos működést.

Az előterjesztés megszavazását követően döntés született az intézményi beiratkozásokról: a mini bölcsődébe április 20-24. között lehet jelentkezni munkaidőben a Szociális Központ épületében, míg a Kiskuckó óvodában április 20-21. a beiratkozási időpont.

Az ülésen szóba került a falunap is, amit Papp Attila szeretne családiasabbá, közösségibbé tenni, és ez ügyben várja az ötleteket, javaslatokat. Változás történt a rendezvénynaptárban is: a május 3-i szendi búcsú egyházi megemlékezését 10-én a vásáros „kisbúcsú” követi.

Kevesebb