Útfelújítás

2020. május 9., szombat 11:05

A Magyar Falu Program első ütemében a szákszendi bekötőút felújítása kezdődhetett el, több mint 3,8 kilométer hosszan.

A mintegy félmilliárdos beruházásról Czunyiné Bertalan Judit, a térség országgyűlési képviselője a május 8-án, pénteken tartott tájékoztatón elmondta, a közúttal és a helyi önkormányzattal többször egyeztetett arról, mennyire fontos és sürgős elkezdeni a munkálatokat. Számoltak azzal is, hogy a szákszendiek egyik nagy álma válhat valóra a több százmilliós projekttel. A munkálatok ezután is folytatódnak, mert a tervek szerint megyénk leghosszabb kistelepülésének főútja teljes terjedelmében új burkolatot kap.

Néhány hét múlva elkészül az új út, ami a laktanyai elágazástól „épült”. Papp Attila polgármester elmondta, az érintett szakasz, vagyis a 8144. jelzésű Nagyigmánd Szák összekötő út 13+850-17+675 kilométerszelvények közötti szakaszának felújítási munkálatai márciusban elkezdődtek, már csak az útburkolati jelek felfestése van hátra.

– Ígéretet kaptunk arra, hogy az útfelújítás folytatódik. A közút megyei szakemberei második lépésben újabb 1,2 kilométert terveznek felújítani, ez a faluházig tartó szakasz. Míg a harmadik lépcsőben a falu legvégső pontjáig is eljutnak majd, így a település főútja teljes terjedelmében, 5,6 kilométernyi új útburkolatot kap – mondta el a megye leghosszabb kistelepülésének vezetője.

Kevesebb