Nyári diákmunka

2020. június 27., szombat 09:24

Az előző évekhez hasonlóan, 16 és 25 év közötti diákokat várnak minden megyei járás foglalkoztatási osztályain: Komáromban, Esztergomban, Tatabányán, Tatán, Kisbéren és Oroszlányban.

Fontosnak tartják, hogy minél többen jelentkezzenek, annak ellenére is, hogy a digitális körülmények között lezajlott félév után nehezebb a fiatalok elérése.

A megyében 830 diák foglalkoztatására van lehetőség, hat órában. Elsősorban az önkormányzatoknál és azok tulajdonában lévő gazdasági társaságoknál tudnak elhelyezkedni, itt teljes egészében az állam finanszírozza a bérüket. Azonban már nem csak önkormányzati cégek fogadhatnak tanulókat, ez esetben az állam a bérek 75 százalékát tudja átvállalni. A program szerdától indul, a hallgatói, tanulói jogviszonyt minden esetben igazolni kell.

Kevesebb