Búcsú az óvodától

2020. augusztus 29., szombat 18:25

A vírusveszély igencsak felborította az intézmények programterveit, és ez így volt a szákszendi óvodában is, ahol pénteken rendezték meg a tavasszal elmaradt ballagást.

Szülők, nagyszülők, rokonok gyülekeztek az intézmény szépen feldíszített udvarán, ahol ott volt Papp Attila polgármester is.

Az ünnepségen Zách Gizella óvodavezető köszöntötte a megjelenteket és ünnepelteket. Tizenhét nagycsoportos gyermeket búcsúztattak, akik közül többen egyéb elfoglaltságuk miatt nem vettek részt a ballagáson. A gondozók rövid műsorát követően közös verses-dalos előadásnak tapsolhattak a jelenlévők, majd az apróságok még egyszer körbejárták a jól ismert folyosókat, csoportszobákat, hogy emlékezetes maradjon számukra az elválás, hiszen szeptemberben merőben új élmények, feladatok várják őket az iskolapadban.

A „hivatalos” program zárásaként minden kisgyermek átvehette az óvoda és a Szülői Közösség iskolaszerekből álló ajándékát, de a szülők és rokonok sem érkeztek üres kézzel.

Az igazi meglepetés azonban ezután következett, hiszen a szépen megújult játszótért vehették birtokba a kicsik, miközben a terített asztalik süteményekkel, üdítőkkel teltek meg, igazi vidám perceket okozva a búcsúzóknak.

Mint azt Zách Gizellától megtudtuk, megújult óvodabelső fogadja a gyerekeket az új nevelési évben. A nyár folyamán megtörtént az egészségügyi festés, a Szülői Közösség támogatásával a bútorzat nagy része modernebb lett, a csoportszobák ajtajait kicserélték, felújították a személyzeti mosdót, és parkettacserére is sor került.

- Két 22 fős csoporttal kezdi a munkát a 4 óvónő, a két dajka és a konyhai kisegítő – fogalmazott az intézményvezető.

Az esemény képeit a Fotógalériában tekintheti meg!

Kevesebb