Tovább szépült a templom

2016. december 9., péntek 09:26

Több mint két éve, 2014. augusztus 20-a alkalmából vehették birtokba a szákszendi hívők a Szent Őrzőangyalok plébániát. A gótikus eredetű, 1776-ban Fellner Jakab tervei alapján épült templom hosszú évekig zárva volt a látogatók elől, mert falai több helyen megrepedtek, s életveszélyessé nyilvánították.

A felújításra az MVH pályázatán 15,9 millió forintot nyert az egyházközség. Ennek során speciális technológiával kezelték a falak repedéseit, elvégezték a belső festést, de a hívek áldozatos munkájának és anyagi hozzájárulásuknak köszönhetően a padok és berendezési tárgyak is megfiatalodtak.

Most, a győri püspökség támogatásával újabb rekonstrukciós munka fejeződött be – tájékoztatott Bodóné Wessel Tünde. A négymilliós beruházás keretében a Lodzsa Kft. szakemberei felújították a templom előcsarnokának teljes tetőszerkezetét, új fedést kapott az épületrész, valamint a csapadékvíz elvezető rendszer is megújult.

Kevesebb