Adózunk!

2017. január 10., kedd 13:03

Ezen a héten kezdi el az idei személyi jövedelemadózásról szóló tájékoztató levelek kézbesítését a posta, ebben szerepelnek az idei újdonságok, illetve az is, hogy az adózó milyen feltételek esetén nem tartozik a túlnyomó többséghez, akiknek már az adóhatóság készíti el a bevallását – adta hírül az MTI.

A munkáltatók és a kifizetők adatai alapján a bérből és fizetésből élők személyijövedelemadó-bevallásának tervezetét a NAV 2017-ben első alkalommal készíti el. Ez 3,8 millió személyt érint.

Akiknek a NAV készíti el a bevallás tervezetét, azoknak is jóvá kell hagyniuk azt. A legegyszerűbb azoknak lesz, akiknek van ügyfélkapujuk, hiszen ők március 15-től egy gombnyomással elérhetik a bevallási tervezetet, amit ha kell, kiegészíthetnek a véglegesítés előtt. Akik viszont nem nyitnak ügyfélkaput, azok kérhetik, hogy a NAV postán küldje meg a tervezetet, vagy akár személyesen megnézhetik a NAV ügyfélszolgálatán a hivatal által készített bevallást.

Természetesen az egyéni vállalkozóknak, az őstermelőknek és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyeknek továbbra is maguknak kell elkészíteniük bevallásukat, hiszen az ő jövedelmi adataik teljes körűen nem állnak rendelkezésre.

Március 15. fontos dátum, mert addig lehet kérni a postázást akár SMS-ben, akár a NAV honlapján, telefonon vagy az ügyfélszolgálaton - a most kézbesített tájékoztató levélből egyébként mindenki számára egyértelműen kiderül, mi a teendője.

A levélben egyebek között felhívják a figyelmet arra, hogy akinek a tervezet szerint az előlegeken felül adófizetési kötelezettsége van, azt banki átutalással is rendezheti, sőt kérhet részletfizetést, ha a hátralék nem több 200 ezer forintnál.

Továbbra sincs akadálya annak, hogy az adózók rendelkezzenek az adó 1+1 százalékáról a bevallástól függetlenül. Erre online lehetőség is van a nyomtatott nyilatkozat postázása mellett május 22-ig.

MTI

Kevesebb