Megjött a Mikulás

2020. December 5., Saturday 19:39

A karácsonyi készülődés számtalan jelével találkozik a község lakója Szákszenden. Felkerültek a világító díszek az oszlopokra, felállították a település központjában a betlehemes házat, és a Faluház ablakai is megteltek karácsonyi festményekkel, rajzokkal.

Mint azt Takács Tímea, a faluház vezetője elmondta, a karácsonyi felhívásra összesen 27 alkotás érkezett, 18 gyermektől, és 9 felnőttől. Ezen kívül meghirdettek egy online mézeskalácssütő versenyt, amire december 8-ig várják a műveket. Ezekre december 15-ig lehet majd szavazni a Szákszend Facebook oldalán. December 1-én elindult az adventi ablaknyitogató is. Minden nap egy újabb ablakban gyullad fel az adventi fény az aktuális nap számával egészen december 24-ig, élő, adventi kalendáriumot alkotva.

Pénteken menetrend szerint megérkezett a Mikulás, aki krampuszaival elsőként a legkisebbeket kereste fel a játszótéren. Az óvodások versekkel, dalokkal hálálták meg a fehérszakállú ajándékait, aki ezt követően az iskolába látogatott. Itt az osztályfőnökök osztották ki az önkormányzat ajándékcsomagjait.

– De nem maradnak ki azon 14 év alattiak sem az ajándékozásból, akik nem a település iskolájába járnak, ugyanis nekik a következő napokban házhoz szállítják ezeket – tájékoztatott Papp Attila polgármester, aki hozzátette: az önkormányzat a veszélyhelyzetre tekintettel idén karácsonyi ajándékutalvánnyal lepi meg a község szépkorú lakóit.

Kevesebb