Jó működött

2021. március 29., hétfő 07:17

Közel 4 ezer ügyiratot kezeltek 2020-ban az Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal Szákszendi Kirendeltségén ahol 5 köztisztviselő látja el a feladatokat.

A munkatársak végzik – többek között – az előterjesztések, rendelettervezetek, határozati javaslatok előkészítését a képviselő-testületi ülésekre, bizottsági ülésekre. A kormány által kihirdetett veszélyhelyzetben egyébként a képviselő-testület hatáskörét a polgármester gyakorolta.

Tavaly a pénzügyekkel kapcsolatos ügyiratok száma volt a legmagasabb (1540), ezt követte az önkormányzati, igazságügyi és rendészeti (711), valamint az önkormányzati és általános igazgatási (637).

Az elmúlt évben 8 házasság köttetett a községben, és 5 halálesetet jegyeztek be az anyakönyvbe.

77 testületi határozat, 7 rendelet, valamint 7 polgármesteri rendelet született, törvényességi észrevétel pedig nem érkezett Szákszendre vonatkozóan 2020-ban.

Kevesebb