Gyermekhetek a Kiskuckóban

2021. május 29., szombat 07:52

Március végétől ismét nagyüzem van a Kiskuckó óvodában, ahol megpróbálják pótolni a járványveszély miatt elmaradt programokat – tájékoztatott Zách Gizella intézményvezető.

A gyermeknapot megelőzően rendezték meg a Szivárvány hetet, aminek minden napján más-más színű pólóban kellett megjelenniük az apróságoknak. Szerdán a dadi körzeti megbízott segítségével a közlekedési szabályokat gyakorolták a gyerekek, majd pénteken igazi vigasság zajlott az óvoda udvarán a Napraforgó együttes közreműködésével. Buborékfújás, tetoválás is szerepelt a programban, majd az ebéd utáni palacsinta elfogyasztását követően a homokbányába kirándult a csapat. Természetesen mindenki ajándékkal térhetett haza, hogy még emlékezetesebb legyen a Gyermeknap.

A jövő héten, szerdán a Mosolybirodalom produkció látogat a Kiskuckóba ugráló várral, arcfestéssel, lufihajtogatással, június 4-én pedig felkerekednek, hogy egy kellemes napot töltsenek el a tatai Gyöngy élményparkban.

Kevesebb