Trianoni megemlékezés

2021. június 4., péntek 14:27

Második alkalommal tartottak megemlékezést péntek délelőtt annál a tölgyfából készített trianoni emlékműnél, amit Kondor József egy évvel ezelőtt készített Szákszend új nevezetességeként.

A történelmi Magyarország feldarabolására emlékeztető alkotásnál Papp Attila polgármester idézte fel a dekrétum aláírásának 101. évfordulóját, aki beszédében kiemelte: 1920. június 4-én írták alá a versailles-i Nagy-Trianon palotában azt a békediktátumot, mely területe kétharmadával megcsonkította a történelmi Magyarországot, és lakosságának egyharmadát is elveszítette. A trianoni békéről tehát mindezek alapján elmondható, hogy erőszakos diktátum volt, melyet egyoldalúan kényszerítettek Magyarországra, és amely végül megtagadta mindazon elveket, melyek nevében megszületett. Annak ellenére, hogy a területüket gyarapító országok célja hivatalosan a nemzeti önrendelkezés megvalósítása, önálló nemzetállamok létrehozása volt, a békekonferencián valójában az a cél vezérelte őket, hogy Magyarország területéből minél nagyobb részt szerezhessenek meg.

Az eseményt Fodor Réka szavalata tette emlékezetesebbé, majd Sinkó-Szabó Lilla evangélikus lelkész mondott imát.

Az emlékhelyen Papp Attila helyezte el az önkormányzat koszorúját, ahol Kondor József és családja mellett ott voltak a Nyugdíjas Klub képviselői, valamint a községháza munkatársai is.

Kevesebb