Közel 90 határozat és rendelet

2021. július 15., csütörtök 05:59

Szákszend polgármestere 2020. március 15-től 2020. június 23-ig, majd 2020. november 08-tól ez év június 15-ig a különleges jogrend alapján, egyszemélyes felelősként látta el a községben az önkormányzati feladatok irányítását, koordinálta azok végrehajtását.

Papp Attila a jelzett időszakban a képviselő-testület nevében eljárva összesen 13 rendeletet és 74 határozatot hozott - többek között ezek az adatok is elhangzottak a szerdai ülésen, ahol a képviselők megerősítették ezeket, valamint eddigi munkájáért elismerésben részesítették a településvezetőt.

A két ülés közötti események beszámolójában az is elhangzott, hogy bár számtalan rendezvény, program elmaradt az elmúlt hónapokban, azért sikerült olyan – a község életében fontos – eseményekre sort keríteni, mint a Falunap Piknik, az Önkéntes Tűzoltó Egyesület megalakulása, vagy a mikuláscsomagok eljuttatása a gyerekekhez. A vírus elleni védekezés jegyében mindent megtett az önkormányzat, de az intézményrendszer működtetésében voltak kényszerszünetek a pandémiás helyzet miatt. Az idősek karácsonyi ajándéka, a COOP vásárlási utalvány tavaly a 65 év felettiek számára került kiosztásra.

Ami az idei év történéseit és fejlesztéseit illeti, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretén belül vízrendezési fejlesztésekre Szákszend 50 millió Ft támogatást nyert. A csapadékvíz elvezetés korszerűsítése az útfelújítással párhuzamosan fog megvalósulni.

Elkészült a teljes út- és villamossági terv a gyalogos átkelőhely kialakítására, amit az önkormányzat saját erőből fizetett ki. A kivitelezésre a forrás rendelkezésre áll, ahogy rendelkezésre állt a szükséges összeg a 9 személyes falubusz megvásárlásához is.

Előkészítés és egyeztetés alatt van egy, a Kisberekben lakók szennyvízproblémájának megoldását elősegítő helyi szennyvíztisztító kialakításának lehetőségét vizsgáló beruházás pályázati anyaga, továbbá a parkosítási program keretén belül facsemeték beszerzése.

Végül beszámolójában Papp Attila polgármester azt is kiemelte: az Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatallal kapcsolatos együttműködésről elmondható, hogy pénzügyileg és szakmailag gyümölcsözőbb, mint az előző társulás volt.

Kevesebb