Műsorvezető a hőskorból

2021. július 23., péntek 07:59

Endrei Judit, a Magyar Televízió hőskorának emblematikus alakja volt Szákszend vendége csütörtök délután. A szerkesztő-műsorvezetőt Takács Tímea intézményvezető köszöntötte a Faluházban.

Endrei Judit 22 évig dolgozott Magyar Televízió bemondónőjeként és műsorvezetőjeként. Olyan népszerű műsorok kapcsolhatók többek között hozzá, mint a Homokóra, az Ablak, a Hétvége, a Napközi, a Tízórai, a Gólyahír vagy a Kincsestár.

- A mai napig szeretettel gondolok az alföldi kis falura, ahol felnőttem, és ahol édesanyám volt az iskolaigazgató. Nagyon sok könyv volt otthonunkban, és én nagyon szerettem olvasni. Felcseperedve Szegedre jártam a tanárképző főiskolára, magyar-orosz szakra. Ez pont arra az időszakra esett, amikor megalakult a Magyar Televízió szegedi körzeti stúdiója, ahová bemondókat kerestek. Így kerültem én a televízióhoz, először a délalföldi nagyvárosban, később Budapesten – mesélt a kezdetekről, majd felidézte a televíziózás aranykorának azon nagy alakjait, akiktől elleshette a szakma titkait. Ilyen volt Kovács József, Takács Marika, Tamási Eszter, Kudlik Júlia, Kovács P. József, Varga József, és még sokan mások, akik szinte családtagokká váltak a 60’-as, 70’-es, 80’-as években.

Az előadás során olyan „sztárokról” is szó esett, mint Horváth János, Kertész Zsuzsa, Bay Éva, Vitray Tamás, Hofi Géza, Antal Imre, Déri János, vagy az akkoriban forradalmi újnak számító „Ablak” című műsor csapata.

Endrei Judit 1998-ban önként hagyta ott a Magyar Televíziót, mert már nem kapott testhezálló feladatokat. Kiadót alapított, eddig 10 kötete jelent meg, legutóbbi „Anno az én tévém” címmel.

Az egykori tévés személyiség egyébként a mai napig aktív. A könyvírás mellett, közösségi oldalán elindította a „Gyalogolj Endrei Judittal!” csoportot, valamint ő a háziasszonya egy hamarosan nyíló exkluzív apartmanhotelnek, amely az idősebb generáció számára kínál gondtalan életet.

Kevesebb