Közmeghallgatás

2021. október 21., csütörtök 06:17

Az önkormányzat 2021. évi költségvetésének időarányos végrehajtásáról, valamint a 2022. évi költségvetés irányelveiről szóló tájékoztató szerepelt a képviselő-testület szerdai közmeghallgatásának napirendjén.

Papp Attila polgármester az első napirendi pontról szólva elmondta: az idei célok között kiemelten szerepelt az intézményhálózat működőképességének folyamatos, magas színvonalú megtartása, a község fejlődését elősegítő új pályázatok további előkészítése és lebonyolítása, valamint az adóbevételek növelése érdekében szoros együttműködés a vállalkozásokkal.

Az önkormányzat 2021. első kilenc hónapjában kötelező feladatainak folyamatosan eleget tett, a működési kiadások fedezete mindenkor rendelkezésre állt, a likviditás folyamatosan biztosított volt.

Idén 4,3 millió Ft kommunális és 38 millió Ft helyi iparűzési adó érkezett a közös kasszába. Mint az köztudott a gépjárműadót elvonta az állam. Talajterhelési díjból a bevétel szeptember végéig 217 ezer Ft volt.

Ami a jövő évet illeti, a célok változatlanok, melyek kiegészülnek azzal, hogy a költségvetési előirányzatok megtervezésénél törekedni kell arra, hogy a feladatfinanszírozással érintett területekhez a lehetőségekhez mérten a minél alacsonyabb önkormányzati többletfinanszírozással kelljen hozzájárulni. Felül kell vizsgálni a nem kötelező feladatok finanszírozását, és továbbra is törekedni kell a takarékos gazdálkodásra. A jogszabályi feltételeknek megfelelően, a kiadások csökkentés érdekében széles körben be kell vonni a technikai és egyéb kisegítő tevékenységbe a közfoglalkoztatásban résztvevőket.

Az önkormányzat jövő évi községfejlesztési elgondolásait ismertetve Papp Attila kiemelte a nyertes pályázatok megvalósításának fontosságát. Tervben van a Faluház teljeskörű (külső és belső) felújítása pályázati forrásból, a Száki utca 91-92. számú lakóingatlanoknál a gyalogos átkelőhely létesítése, egy fedett buszmegálló beszerzése a Száki utcai megállóba, valamint a Száki utca 95/A. önkormányzati lakás felújítása.

A közmeghallgatás zárásaként lakossági észrevételekre, kérdésekre válaszolt a polgármester.

Kevesebb