Adventi harangkoncert

2021. december 2., csütörtök 13:09

A besnyői Szironta Együttes érkezett december 1-jén a szákszendi Faluházba, ahol rendkívül egyedi csengettyűmuzsikájával varázsolt szívet melengető karácsonyi hangulatot. A koncert során ismert és elfeledett karácsonyi dalok csendültek fel elsősorban az angolszász nyelvterületről, de klasszikus karácsonyi művek is szerepeltek a kínálatban, így karácsonyi filmzenék és kifejezetten kéziharangokra írt darabokat is hallhatott a közönség.

Az együttesnek több lemeze is megjelent, de Téli Álom című albumuk az első, amelyen amerikai harangokon szólalnak meg adventi és telet idéző dallamok, az érdeklődők ezekből is hallhattak ízelítőt a koncert során.

A Szironta Együttes önálló kamaraegyüttesként tevékenykedik Magyarországon. A 2004-ben alapított formáció kezdetben a népzenével, majd a magyar csengettyűkkel vívott ki sikert magának, mára hazánk legnagyobb, de európai viszonylatban is ritkaságnak számító hangszerparkjával rendelkezik a handbellek területén. 5 oktáv Schulmerich-bell, 3 oktáv melodychime segíti munkájukat és azt a célt, amit kitűztek: Európát bekapcsolni a nemzetközi harangegyüttesek közösségébe. A feladat komoly, de igen jó úton haladnak, évi közel 50 koncerttel, több külföldi közreműködéssel járulnak hozzá a hangszer megismertetéséhez. Az idei adventi időszakban több mint félszáz koncert megvalósítását tervezik városok és falvak templomaiban, közösségi tereiben, művelődési intézményeiben, hiszen mottójuk: „Lehet élni zene nélkül is. A sivatagon át is vezet út. De mi (…) azt akarjuk, hogy az ember ne úgy járja végig élete útját, mintha sivatagon menne át, hanem virágos réteken.” (Kodály Zoltán)

Kevesebb