Közel a felében gond volt

2017. január 12., csütörtök 15:59

Decemberi ellenőrzései során 71 elárusítóhelyből 31 üzletben talált szabálytalanságot a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal műszaki engedélyezési és fogyasztóvédelmi főosztálya - mondta el szerdán a hivatal főosztályvezetője tatabányai sajtótájékoztatóján.

Bures Gabriella tájékoztatása szerint az áruházláncok mellett a hús, a játék és a ruházati boltokat ellenőrizték. A vizsgálatok során négy balesetveszélyes fényfüzért találtak, jellemzően távol-keleti üzletekben, kivonattak a forgalomból 2 áramütés veszélyével fenyegető reflektort, illetve egy filctollat és két játékot, melyek egészségre veszélyes anyagokat tartalmaztak.

Az ellenőrzések több mint felénél a polcon nem a termék akciós árát tüntették fel. Előfordult, hogy nem is az akciós árat számolták, illetve kifizettették a vásárlóval az akcióban ajándékként szereplő árucikket.

Az ünnepek előtti ellenőrzések során a fogyasztóvédelem összesen 1,5 millió forintos bírságot szabott ki. Az első alkalommal mulasztó kisvállalkozásokat nem bírságolták, hanem felszólították a jogkövető magatartásra, illetve az adminisztratív, kisebb hibákat a helyszínen következmények nélkül javítani lehetett - ismertette a főosztályvezető.

Kancz Csaba kormánymegbízott hozzátette, 2017-ben a hivatal kiemelt figyelemmel kíséri a termékbemutatókat és az internetes kereskedelmet.

MTI

Kevesebb