Megjelent a rendelet: ingyen öntözhetnek idén a gazdák

2023. május 23., kedd 10:18

Megjelent a rendelet a mezőgazdasági vízszolgáltatás díjképzési rendjéről a Magyar Közlönyben. A csütörtöktől hatályba lépő módosítás értelmében a termelők idén nem fizetnek az öntözési, rizstermelési és halgazdasági vízhasználat esetén, a mezőgazdasági vízszolgáltatása díját az vízgazdálkodásról szóló törvény alapján az állam vállalja át.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság a mezőgazdasági vízszolgáltatást végző vízügyi igazgatási szervek 2023. évi vízszolgáltatással felmerülő költségeit a vízügyi igazgatási szervek tájékoztatása alapján havonta összesíti, és az országosan összesített költségekről két ütemben, első alkalommal 2023. augusztus 25-ig, második alkalommal 2023. november 25-ig tájékoztatja a vízgazdálkodásért felelős minisztert - olvasható a rendeletben, amely azt is rögzíti, hogy negyvenöt napon belül módosítani kell az idei évre vonatkozó mezőgazdasági vízszolgáltatási szerződéseket, a termelőknek a 2023. évre vonatkozó, már befizetett díjat vissza kell téríteni.

A szóban forgó kedvezmény a felszíni vizek felhasználására vonatkozik, vagyis azokat a termelőket érinti, akik nem fúrt kutakból, hanem valamely folyóból vagy csatornából kapják az öntözéshez szükséges vizet.

Kevesebb