Az aradi vértanúkra emlékeztünk

2023. október 7., szombat 16:10

A magyar honvédsereg 13 tábornokára és Magyarország első alkotmányos miniszterelnökére, Batthyány Lajosra, vagyis az aradi vértanúkra emlékeztek október 6-án délután Szákszenden.

Az Emlékparkban felállított kopjafánál a Himnusz közös eléneklése után köszöntötték a intézmények, az önkormányzat és az egyházak képviselőit, majd Papp Attila Csaba beszédet mondott a szabadságharc áldozataiért.

A polgármester hangsúlyozta, hogy bár a harcot elbukták, de a szabadságért küzdő hazafiak halála mégsem volt hiábavaló, hiszen nemzetünk elindult a polgári fejlődés útján. A függetlenség kivívása nem jöhetett volna létre, ha a különböző nemzetiségek nem fogtak volna össze a közös cél érdekében. Az aradi vértanúk és a szabadságharc többi mártírja önmagukat is feláldozták a hazaszeretet és a nemzet iránt érzett alázat oltárán. Papp Attila Csaba ugyanezt az összefogást és az önös érdekek háttérbe helyezését kívánta a ma élő honfitársainknak is, hogy mi is emelt fővel állhassunk majd utódjaink és az utókor előtt. Az elgondolkoztató szavak után az Öveges József Általános Iskola növendékeié volt a főszerep, akik a szabadságharc leveréséről, illetve a kegyetlen megtorlásról mutattak be műsort Maninger Mariann tanárnő felkészítésében. Az előadás legszívszorítóbb része a kivégzés napjának felidézése volt, amikor a 13 vértanú és Batthyány Lajos életének utolsó perceit idézték fel a szereplők.

A megrendítő előadás után az önkormányzat nevében Papp Attila Csaba polgármester és Hartmann Imre alpolgármester, illetve az Általános Iskola nevében Palotainé Papp Éva intézményvezető és Pordán Jánosné tanítónő elhelyezték a kegyelet koszorúit az emlékműnél, majd a megemlékezés a Szózat eléneklésével zárult.

Az esemény képeit a galériában tekintheti meg.

Kevesebb