Tisztább lett a község

2017. szeptember 21., csütörtök 08:17

Óvatosan kellett közlekedni a hét elején Szákszenden, hiszen az utakon lépten nyomon talicskát toló gyerekekbe botlott az ember, akik sokszor négyen-öten húzták vonták megrakott „járműveiket”.

A magyarázat azonban egyszerű, papírgyűjtési, majd szerdán és csütörtökön elektronikai hulladékgyűjtési akciót szervezett az iskola, melyen minden osztály részt vett. Hagyomány a településen – tájékoztatott Palotainé Papp Éva intézményvezető -, hogy minden évben összeszedik a község hasznosítható hulladékait.

Az akció során, melyben a tantestület tagjai mellett sok szülő is segítette a nebulókat, s végül több mint 4 tonna papír gyűlt össze.

Alsó tagozat

Felső tagozat

Kevesebb