Erdei iskolában a szákszendi gyerekek

2017. április 6., csütörtök 07:55

Erdei iskolában töltik a hetet a szákszendi Öveges József intézmény 4. osztályos diákjai. Az immár sok éve ismétlődő, tavaszi hagyományos program célja a természet megszerettetése, értékeinek, állat- és növényvilágának megismerése.

A 12 fiatalnak gazdag programot szervezett Palotainé Papp Éva osztályfőnök, Varga Józsefné pedagógus, valamint Palotai Eszter, aki harmadéves tanítójelölt, és gyakorlati idejét tölti az iskolában.

A csapat hétfőn érkezett Környebányára, ahol az elhelyezkedést követően Sánta József hivatásos erdész mesélt az erdei életről, a vadgazdálkodásról, majd az íjászatot gyakorolták a gyerekek.

Kedden délelőtt Varga Tamás interaktív „Állatijó” bemutatójára került sor, melyen az állatokkal való helyes bánásmód, a gondoskodás volt a fő téma, de hangsúlyt kapott a környezettudatos magatartás, illetve az erdei illemtan is.

Szerdán a vizek, vízpartok élővilága, a madarak megismerése szerepelt a programban, majd csütörtökön a Vitányvárhoz és Várgesztesre kirándul a csoport, amit pénteken a hét értékelése és a táborzárás követ.

Persze a „tudományos” munka mellett szórakoztató szabadidős elfoglaltságokról is gondoskodtak a pedagógusok, hiszen lovaglás, közösségi játék, éjszakai csillagászat, versenyek, vetélkedők színesítették az erdei iskola életét.

Kevesebb