Pénteken, az iskola 55 éves fennállásának jubileuma alkalmából emelték azt a kopjafát, ami az intézmény egykori, elhunyt pedagógusaira emlékeztet. Az alábbiakban teljes terjedelmében olvashatja Palotainé Papp Éva intézményvezető avatóbeszédét:
Az iskola 50. évfordulója alkalmával egy minden részletre kiterjedő emlékkönyv kiadásával készültünk, emlékeztünk, idéztük meg a régmúltat. Azóta folyamatosan érlelődött bennem a gondolat azzal kapcsolatosan, hogy mi, a jelenben élő pedagógusok, hogyan, milyen módon fejezhetnénk ki a megbecsülésünket, munkájuk előtti tiszteletet az egykori volt elődöknek. Hogyan, milyen módon tudnánk átörökíteni a mai generáció számára ezt az oly fontos viszonyulást.
Herman Ottó gondolatát idézve: „A pedagógus munkája áldásos és felelősségteljes. Egy zsarátot kap, s rajta áll, hogy hamu vagy fáklya lesz belőle.” Elmondható, hogy munkájuk során nagyon sok kis fáklya gyúlt lángra, és lobogott.
Említhetnék nagyon, nagyon sok nevet, akikre az ünneplők közül, sajnos már csak egyre kevesebben emlékeznek. Édesanyám sokat mesélt a még elemi iskolában tanító Adorján Eszterről, akit mindenki Eszti tanító néniként ismert, aki kedves, csinos, nagyon egyszerű körülmények közt élő pedagógus volt. Vértes László lányáról, akit Máriának hívtak, de Mica volt mindenkinek, akit nagyon szerettek. De meg kell említeni Turzó Gusztáv igazgatót is, akit határozott, szigorú emberként ismertek. A régiek közül még néhány név: Horváth Magdolna, Kerényi Ferenc, Kovács Ferenc, Szamper Ferencné, Hajós Kati. Ahogy közeledünk időben már személyes élményeim is maradtak. Még volt alkalmam találkozni, és több alkalommal hallgatni a régmúlt történéseit Czulák Mária igazgatónőtől. Felidéződik előttem Szendrey Lászlóné, Terike arca, finom gesztusai, modora, választékos stílusa, ami ma is példa lehet minden pedagógus számára. De emlékszem Hirják Gáborné Erzsike karakteres, szigorú, de ugyanakkor következetes igazgatónőre, aki legjobb tudásával, és igyekezetével tett meg mindent az iskola előrelépése érdekében.
Ők pedagógusként és vezetőként is megpróbáltak mindig a tőlük telhető legjobb munkát végezni. Ehhez pedig kevés a gyermekszeretet, ehhez elhivatottság és kitartás is kell. A legfontosabb pedig az alázat. Fontos volt számukra, hogy az általuk tanított gyerekek mind megállják a helyüket az életben. A kollégák pedig, akikkel együtt dolgoztak, megőrizzenek valamit abból az elvből, hogy minden tevékenységük a gyerekek érdekét kell, hogy szolgálja.
Ez a szellemiség az, ami kell, hogy meghatározza továbbra is a Szákszendi Öveges József Általános Iskolában tanító pedagógusokat, mindennapjainkat, amit fontos, hogy átörökítsük a fiatal és kezdő pedagógusok, a jövő generáció számára is.
Szabó Magda szavait idézve „Csak azok halnak meg, akik egész életükben nem csináltak semmit. Aki tett valamit, nem magáért, hanem másokért, az megmarad.
Seneca ezt így fogalmazta meg Az Emberiség nagykönyvében: Mikor a csillagok az éjszakai égbolton előtűnnek, pontosan azt teszik, amit az emberek: egyesek nyugalomban szemlélődnek; mások szűk térben mozognak, és megszabott pályájukon keringenek szüntelen; némelyek hirtelen felvillannak, és lángcsóvájukkal kápráztatják el a szemeket. Mintha eltűnnének a mennyboltról egy-egy pillanatra, ám valahol, a világnak egyik távoli csodás pontján újra felragyognak, akárcsak lelkeink.
Semmi nem vész el a világmindenségben, csupán helyet változtat. A lelkek, miként a csillagok, nem tudnak lehullani soha.
Emlékül állítottuk ezt a kopjafát mindazon elhunyt pedagógus emléke előtt tisztelegve, akik a településen, az iskola falai közt oktatták-nevelték a rájuk bízott gyermekeket.
Emléküket megőrizzük!
Az esemény képeit a Fotógalériában tekintheti meg!