Félszáz gazda borozott Szákszenden

2016. február 26., péntek 08:00

Huszonhat fehér és harmincnyolc vörös, illetve rozé borfajta sorakozott a palackokban pénteken a szákszendi faluházban, ahol Hartmann Imre alpolgármester, főszervező nyitotta meg a borversenyt. A térségben a régmúltban nagy hagyománya volt a borok megmérettetésének, s ezt újították fel tizennyolc évvel ezelőtt. Az érdeklődést pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a részvevők nagy száma, amely megközelítette az ötvenet.

A nedűket a Kiss Bertalan ászári borász által elnökölt zsűri értékelte, aki elöljáróban elmondta: mintegy 250 szó szerepel a „borbírálati szótárban”, amelyekkel elemezni lehet a borok színét, tisztaságát, illatát és az összbenyomást, azonban hogy ezt jól tegye az ember, ahhoz komoly gyakorlat szükséges.

A szín és a tisztaság 2-2, az illat 4, az íz és a zamat, illetve az összbenyomás maximum 12 pontot ért, de a szokásokhoz híven, súlyozottan vették figyelembe a helyi szőlőből készült borokat, a bírálat során pedig elsősorban a pozitív tulajdonságokat emelték ki az ítészek.

Az értékeléskor aztán az is kiderült, nagyon jó évjárat volt a tavalyi, hiszen kilenc arany, 21 ezüst, valamint 16 bronzminősítést osztott ki a zsűri. A legmagasabb pontszámot Rigó László rizlingszilvánija kapta, 18,87-ot.

Kevesebb