Alakul a falunap

2016. április 13., szerda 07:00

Havonta 4,4 millió forintos normatíva érkezik a költségvetéstől, míg bérköltségünk 4,2 millió havonta, így az egyéb bevételekből kell kigazdálkodnunk minden más költséget – hangzott el a képviselő-testület szerdai, rendkívüli ülésén, amit a Szociális és Gyermekvédelmi Központ létrehozásával kapcsolatos pályázat ügyében kellett összehívni.

A napirendek között szerepelt a szervezeti és működési szabályzat módosítása is, amit Deákné dr. Schiffner Márta jegyző a helyettesítés rendjének módosítási igényével, a jegyző és az aljegyző feladatkörének pontosításával, a szolgálati út meghatározásával indokolt többek között.

László Kálmán polgármester a falunap eddigi szervezési eredményeiről is tájékoztatta a grémiumot. Mint elmondta, jelen állás szerint a hagyományos programok mellett lesznek rúdtáncosok, mazsorettek, sztárfellépőként pedig Márió lép színpadra.

Szóba került a labdarúgó pálya automata öntözőrendszerének jelenleg folyó telepítése is. Kiss László képviselő ismertette a projektet. A beruházás teljes összege 7,2 millió forint, aminek 2 millió forint az önrésze, befejezése pedig április végére várható.

Kevesebb