Ekkor kell beíratni a gyerekeket

2018. március 13., kedd 06:17

A Szákszendi Kiskuckó Napközi Otthonos Óvodában 2018. április 23. és 27. között, 8-16 óráig lehet beíratni mindazokat, akik 2018. augusztus 31. napjáig betöltik harmadik életévüket.

A tervek szerint szeptemberben nyíló bölcsődébe 2018. április 23-án (hétfőn) 8-16 óra között és április 25-én (szerdán) 8-16 óra között lehet beíratni az apróságokat a Községházán – hangzott el többek között a képvisel-testület hétfői, rendkívüli ülésén.

A továbbiakban szó volt arról is, hogy kényszerhelyzet a bölcsőde óvodai, ideiglenes elhelyezése, mivel az irányító hatóság közel 4 hónapig ült a közbeszerzési dokumentumokon, amit még mindig nem írtak ki a kijelölt épület átalakítására.

Az ülés napirendi pontjai között szerepelt a Helyi Választási Bizottsági tagok, póttagok megválasztása is. Az április 8-i szavazás lebonyolításában felelősségteljes szerepe van a választópolgárokból álló független, kizárólag a törvénynek alárendelt szavazatszámláló bizottságnak, amelynek elsődleges feladata a szavazás tisztaságának biztosítása, pártatlanság érvényesítése, a törvényesség betartása és betartatása.

Szákszend Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Helyi Választási Bizottság tagjává, póttagjává a következő személyeket választotta:

  1. Havasiné Orbán Ildikó, Szákszend, Száki utca 46.
  2. Klestenitzné Beke Ildikó, Szákszend, Fő utca 39.
  3. Kolos Péterné Baranya Szilvia, Szákszend, Győri utca 63.
  4. Pánczélné Szabó Ildikó, Szákszend, Fő utca 56.
  5. Veszpréminé Varga Ildikó, Szákszend, Száki utca 72.

Póttagok:

  1. Cserpán Zsolt Ferencné, Szákszend, Móra utca 24.
  2. Fodorné Pintér Veronika, Szákszend, Kossuth utca 9.
Kevesebb