Szákszendi Falunap - huszonkettedszer

2018. június 4., hétfő 06:35

Sokak szerint az utóbbi évek legsikeresebb falunapjára került sor – immár XXII. alkalommal – szombaton, amire több százan látogattak ki a délután folyamán a rendezvénytérre.

A többnapos előkészítést követően, dél körül kezdtek el szállingózni a vendégek, akik között ott volt Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselő, Popovics György a megyei közgyűlés elnöke, de tiszteletét tették a környék településeinek polgármesterei is.

Mindeközben már készültek a gulyások, tokányok, töltött káposzták, sültek a lángosok és palacsinták. A hagyományokhoz híven, az öt csapat mellett a nyugdíjas klub tagjai is finomságokkal várták a vendégeket.

László Kálmán polgármester és Czunyiné Bertalan Judit köszöntötte a település legnagyobb közösségi programjának résztvevőit, majd az óvodások produkciójával kezdetét vette a szórakoztató műsor, amiben – többek között – felléptek a helyi táncosok, az Árgyélus néptáncegyüttes, a Cirill táncstúdió fiataljai, de volt rúdtánc, ruhabemutató, valamint helyismereti TOTO is.

A gyerekekre is gondoltak a szervezők, sokan keresték fel a számítógép és videojáték kiállítást, de a sok érdekesség mellett idén legnépszerűbbnek az euro-jumping gumis ugrálószerkezete bizonyult.

A Faluházban Klestenitzné Beke Ildikó többedik alkalommal állított össze és rendezett tematikus kiállítást. Ezúttal a régmúlt idők konyhájába nyerhettek betekintést a látogatók, akiket receptek, szakácskönyvek és egyéb régi konyhai eszközök, felszerelések, illetve ruhák vártak a tükörteremben.

A színpadon koraeste a Maya trió szórakoztatta a község lakóit, majd megtelt a rendezvénytér a sztárvendég, Lagzi Lajcsi fellépésére, aki nagysikerű koncerttel lepte meg a lelkes közönséget.

A XXII. Falunap eseményeit tűzijáték és utcabál zárta szombaton Szákszenden.

Az esemény képeit a Régi idők konyhája kiállítás és a Falunapi képek galériákban tekintheti meg!

Kevesebb