Ülésezett a testület

2016. május 19., csütörtök 08:00

Bűnügyi szempontból Szákszend a béke szigetének számít – ez is elhangzott Hartmann Imre alpolgármestertől a képviselő-testület szerdai ülésén, amelyen Madari Csaba oroszlányi rendőrkapitány tájékoztatta a jelenlévőket az elmúlt év tapasztalatairól.

Mint elmondta: a község bűnügyileg kevéssé fertőzött, hiszen tavaly egész évben egyetlen súlyos minősítésű eset volt a településen, egy kifosztás, de annak tettesét hamar elfogták. Volt autófeltörés és lakásbetörés is, de ezeket leszámítva csak apróbb szabálytalanságok ügyében kellett eljárniuk a rend őreinek.

Járási szinten is jól alakulnak a mutatók, hiszen az elmúlt hat év során felére csökkent a regisztrált esetek száma, és míg 2014-ben 60 lakásbetöréses ügyben indult eljárás, addig 2015-ben csak 12-szer, valamint az is jó hír, hogy nem emelkedett a sérüléses közúti balesetek száma.

Az ülésen egyébként 10 napirend várta a döntéshozókat. Többek között beszámoló hangzott el az önkormányzat által támogatott önszerveződő közösségek, civil szervezetek működéséről, az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladat ellátásáról, valamint arról is határoztak, hogy pályázatot nyújtanak be a települési önkormányzatok rendkívüli támogatására.

Kevesebb