Nincsen nyári szünet

2016. július 12., kedd 08:00

Zajlik az élet a Faluház könyvtárában. Mint arról beszámoltunk, minden nap 9-től 12 óráig érdekesebbnél érdekesebb programok várják a fiatalokat augusztus végéig.

Hétfőn kreatív nap, kedden mozgás és sport, szerdán mese matiné, csütörtökön ismét kreatív nap, míg pénteken társasjáték szerepel a programban.

Hétfőn délelőtt a tatabányai Csobogó Klub gyermekeit látták vendégül a házban. Az évek óta sikeresen működő közösségben az ép és egészséges gyerekek együtt játszanak, beszélgetnek, kirándulnak, táboroznak a "sajátos nevelési igényű" gyerekekkel.

László Kálmánné, a könyvtár vezetője elmondta azt is, hogy diákok segítenek a rendezvények lebonyolításában, és beszámolt több, közérdeklődésre számító kezdeményezésről.

Várják azok jelentkezését, akiknek valamilyen hobbija van, vagy gyűjt valamit, és azzal szívesen a nyilvánosság elé állna. Szintén sok segítséget jelentene, ha a régi diafilmekkel rendelkezők kölcsönadnák ezeket a könyvtárnak, támogatva ezzel a gyerekek szabadidejének hasznos eltöltését.

A távolabbi célok között a könyvtár vezetője a község régi vetítőinek újra munkába állítását, valamint a megújult hímzőszakkör beindítását említette.

Aki érdeklődik bármelyik említett téma iránt, vagy tud segíteni diafilmekkel, az személyesen keresse fel László Kálmánnét, vagy jelezzen telefonon (34/371-524/19-es mellék), illetve a konyvtar.szakszend@gmail.com e-mail címen.

Kevesebb