Mégis lesz haladék?

2018. október 21., vasárnap 08:17

December 31-ig kellett volna fennmaradási engedélyt kérni a 2018. január 1-je előtt engedély nélkül létesített vízkivételt biztosító vízilétesítményre. Amennyiben a létesítményt a tulajdonosa határidőig nem engedélyezteti, úgy bírságra számíthat, ami maximum 300 ezer forint lehet természetes személyek esetén – jelent meg a közelmúltban a sajtóban.

Azonban az illetékesek is érezhették a helyzet tarthatatlanságát, és egy a parlamenthez most benyújtott törvénymódosító javaslat ezt a határidőt kitolná 2020 december 31-ig. Vagyis az érintettek két évet nyerhetnek és mentesülnek a vízgazdálkodási bírság, valamint az igazgatási és szolgáltatási díjak alól is.

Az ügyben megszólalt a jövő nemzedékek szószólója is, aki arra kéri a kormányt és az Országgyűlést, hogy haladéktalanul intézkedjen "az engedély nélkül létesített kutak bírságmentes engedélyeztetési határidejének ésszerű mértékű meghosszabbításáról" - tájékoztatta az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala pénteken az MTI-t.

A közleményben Bándi Gyula hangsúlyozta: célja nem a vízhasználók és az öntözés ellehetetlenítése, vagy számukra nehezen teljesíthető kötelezettségek előírása, hanem a vízkinccsel való tudatos, a jövő nemzedékek érdekeivel is számoló, felelős gazdálkodás lehetővé tétele.

Bándi Gyula kiemelte: a jogbiztonság fontos eleme, hogy az állampolgárokra és gazdálkodókra csak reális, teljesíthető határidővel lehet kötelezettséget róni. Ők a törvényalkotást övező viták alapján joggal számíthattak a kutak fennmaradásának engedélyeztetésére vonatkozó határidő akár jelentős meghosszabbítására - jegyezte meg.

Kevesebb