Tavasztól újabb funkciót kapnak a koros épületek

2019. január 20., vasárnap 20:21

Szákszend: A település életében három jelentősebb beruházásról ejtettünk szót, amikor László Kálmánnal beszélgettünk. A település első embere örömmel beszélt a régi községháza épületét érintő felújítási munkálatok jelen állásáról és a nemrégiben kézhez kapott használatbavételi engedélyről.

A fő úttól 100 méterre már jól látható a szépen felújított épület. Hozzátette, a képviselők egyöntetű döntése alapján egy Szociális és Gyermekjóléti Központ jött létre, ami uniós forrásból (TOP) valósult meg. Az elnyert 41 millió forintból megtörtént az épület teljes körű, energetikai előírásoknak is megfelelő, akadálymentes felújítása. Az épületen 34 db napelem került elhelyezésre. A közeljövőben kerül beszerzésre a pályázatban szereplő személygépkocsi. Hátralévő feladat az épület berendezése, környezetének rendezése - parkosítása.

Továbbá a mini bölcsőde végleges helyének befejezése az idei év egyik fő feladata. Mint ismeretes a kormány annak érdekében teremtette meg a mini bölcsőde kialakításának támogatását, hogy a kisebb települések e szolgáltatás biztosításával a családoknak élhetőbb környezetet teremtsen, helyben tartsa a fiatalokat, hogy ne kelljen dönteniük a gyermeknevelés és munkavállalás között, hiszen egyszerre megoldható a kettő. A község a Móra Ferenc utcában lévő, egykori orvosi lakás átalakítására elnyert 10 millióból gazdálkodhatott: nyílászárók cseréje, kőműves munkálatok és tetőfelújítás mellett napelemek felszerelése is szerepelt a projektben.

A hátralévő, pályázatban nem szereplő munkálatokat - vizes, festés és villanyszerelés – önerőből fedezi az önkormányzat. Teszi mindezt annak érdekében, hogy a nyolc kisgyermek tavasztól az ideiglenesen helyet biztosító Kiskuckó Óvodából a végleges helyre költözhessen és a mini bölcsődébe járjon.

Végül, a Magyar Falvak program keretében megújul a település bekötő útjának 3825 méteres szakasza a laktanyai elágazástól. A fejlesztéstől a szákszendiek életszínvonalának javulása remélhető, egyebek mellett megkönnyebbedik a munkába járás is.

24 ÓRA

Kevesebb