Közel félszáz bor Szákszenden

2019. február 24., vasárnap 10:51

Huszonegy évvel ezelőtt elevenítette fel Hartmann Imre alpolgármester a szákszendi borversenyt, aminek komoly hagyománya volt a régmúlt időkben, s hogy mindezt jól tette, annak bizonyítéka évről évre a részvevők nagy száma.

Pénteken újra összeültek a helyi és környékbeli szőlősgazdák, köztük László Kálmán polgármester, valamint a felvidéki Madar településről érkező vendégek, hogy megmérettessék boraikat a szigorú zsűri előtt. Hartmann Imre köszöntőjét követően 36 fehér és 11 vörösbor került az est folyamán az asztalokra, amiket Katona Ferenc, a balatonboglári szőlészet borásza, Boros Zoltán, a Hilltop borásza, Németh Ferencné és Kiss Bertalan ászári borászok értékeltek.

A borokról azonban nemcsak a szakavatott ítészek mondtak bírálatot, hanem a vendégek is buzgón jegyzeteltek, összehasonlítva, mennyire sikerül eltalálni a profik értékelését. A szín és a tisztaság 2-2, az illat 4, az íz és a zamat maximum 12 pontot ért, de a szokásokhoz híven, súlyozottan vették figyelembe a helyi szőlőből készült borokat.

Az értékeléskor aztán az is kiderült, jó évjárat volt a tavalyi, hiszen 6 arany, 11 ezüst, illetve 15 bronzminősítést osztott ki a zsűri, de ezzel még nem volt vége a rendezvénynek, az ízletes vacsora, az adomázás még jó ideig a faluházban tartotta a résztvevőket.

Kevesebb