Beszámolt a védőnő

2019. április 2., kedd 06:05

Bodóné Wessel Tünde beszámolóját is megvitatta a képviselő-testület legutóbbi ülésén, ahol a szakember a 2018. évi területi védőnői munkáról tájékoztatta a döntéshozókat.

A feladatok között szerepel a nővédelem, a várandós, a gyermekágyas anyák, valamint a 0-6 éves korosztály gondozása, az óvoda és iskola védőnői feladatainak biztosítása, és nem utolsó sorban a családgondozás.

Mint azt az előterjesztés tartalmazza, megállni látszik a születésszám csökkenés a településen. Míg 2014-ben és 2015-ben 13-13 újszülöttet köszönhettek a községben, majd 2017-ben csak 9-et, addig tavaly ez a szám már 14 volt.

Tizenkilenc egészségügyi veszélyeztetettet gondoz a védőnő, az okok között pedig a koraszülöttség, astma, túlsúly, epilepsia és a mozgásszervi elváltozás szerepel. A környezeti okok miatt veszélyeztetett gyermekeknél zsúfolt, egészségtelen lakásviszonyok, ingerszegény környezet, megélhetési nehézségek, felelőtlen és elhanyagoló szülői magatartás hátráltatja a gyermekek megfelelő fejlődését.

Háziorvossal közös tanácsadást hetente tartanak Szákszenden, s közel félezerszer vették ezt igénybe az elmúlt évben.

Ami a várható beiskolázási létszámot illeti, a következő három évben ez 11 és 15 között fog mozogni, de a 2023/2024-es évben az eddigi adatok szerint csak 10 kisdiák ül iskolapadba az első osztályban – áll a beszámolóban.

Kevesebb