A könnyen szerethető ember

2019. április 7., vasárnap 15:44

Két film mutatta be az érdeklődőknek az egyházi festő, Prokop Péter életét és munkásságát szombat délután a közelmúltban átadott Szociális Központban.

A művész leghíresebb alkotásainak tablói fogadták a vendégeket, akiket Dobrova Tibor, az első film készítője és az esemény szervezője köszöntött.

A rendezvénynek az adott külön hangsúlyt, hogy a szendi római katolikus templombelső boltozatmezőiben Prokop Péter 1955-ben készült freskói láthatók, melyek közül az egyik sarkában az akkoriban ott segédkező Dobrova Tibor is meg lett örökítve, mint kisinas.

Prokop Péter rajzkészségét már korán, gyerekkorában felfedezték tanárai. A gimnázium utolsó két osztályát már szeminaristaként fejezte be. Érettségi után a hittudományi főiskolai karon tanult öt évig. 1937-ben a kalocsai római katolikus papképző intézet növendéke volt. 1942-ben szentelték a Kalocsai Főegyházmegye papjává. 1945 és 1948 között a Képzőművészeti Főiskolán tanult.

Életében 1956 jelentette az igazi fordulópontot. Ekkor Rómába ment, és az ottani Képzőművészeti Akadémián fejezte a be festészeti tanulmányait. Első nagyobb munkája a sükösdi templomban látható, melynek falára 100 m2-es freskót festett 1950-ben. Ezt követte a mélykúti oltárkép, majd Tűz Tamás akkori lelkész felkérésére a szendi templom freskója.

1960 után számos egyházi intézmény falait díszítette freskókkal, színes ablakokkal és képeivel. Életében több mint 8 ezer táblaképet festett. 1999-ben visszaköltözött Magyarországra. Több díjat, kitüntetést kapott. Az idén januárban emlékeztek meg születésének 100-dik évfordulójáról.

Ahogyan a moziban megszólaló Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetője fogalmazott: Prokop Péter könnyen szerethető ember, nagy művész volt.

Kevesebb