Száki r.katolikus templom Szendi evangélikus templom Faluház Szendi református templom Községháza Első világháborús emlékmű Uradalmi Magtár Szendi r.katolikus templom Száki evangélikus templom

Hírek

Népszerű cikkek

Friss hírek

Ma kezdi meg hivatalát Magyarország első női államfője

2022. május 10., kedd 09:24

A Magyar Honvédség hétfőn este ünnepélyes katonai ceremóniával köszönt el Áder Jánostól, aki államfőként a hadserege főparancsnoki tisztét is betöltötte. A távozó köztársasági elnököt a Sándor-palotánál tisztelgéssel fogadta a Magyar Honvédség díszegysége. Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka köszönetet mondott Ádernek a munkásságáért, majd ajándékként egy háromszögre hajtott, a Magyar Honvédség emblémájával ellátott zászlót adott át az államfőnek. A budavári Szent György téren tartott ünnepség díszmenettel ért véget.

A 44 éves, közgazdász és jogi végzettségű Novák Katalin az eddigi legfiatalabb és az első női köztársasági elnöke Magyarországnak. Lényegében az egész, a munkaerőpiacon aktív életét minisztériumokban töltötte. Pályája elején a Külügyminisztériumban volt külügyi referens, majd a gyesen töltött évek után 2010-ben oda is tért vissza. Különböző posztok betöltése után 2014-ben család- és ifjúságügyért felelős államtitkár lett az Emberi Erőforrások Minisztériumában. 2017-ben a Fidesz egyik alelnökévé választották, 2018-ban bekerült az országgyűlésbe, 2020-ban ő lett a családokért felelős tárca nélküli miniszter.

Férje Veres István Attila, aki 2013 óta a Magyar Nemzeti Bank pénz- és devizapiaci igazgatója. Három gyermekük született. A család 2010-ig Németországban élt, mert Novák Katalin férje akkor az Európai Központi Banknál dolgozott Frankfurtban. Nováknak franciából, angolból és németből is felsőfokú nyelvvizsgája van, spanyolból középfokúja.

Az új államfő ünnepélyes beiktatása szombaton a Kálvin téri református templomban ökumenikus istentisztelettel kezdődik, majd Novák Katalin a Kossuth téri ünnepi díszceremónián mond beszédet. Itt a katonai tiszteletadás után mások mellett fellép Rúzsa Magdi és Balázs János zongoraművész. Május 14-én kora délután megnyitja kapuit a Sándor-palota, ahova az érdeklődők bemehetnek – írta a Telex.

május

12 Szákszendi Forgatag

  • Időpont: vasárnap 11:00
  • Helyszín: Szákszend, Faluház környezete
június

1 Falunap

  • Időpont: szombat 13:00
  • Helyszín: Szákszend, Faluház környezete

4 Nemzeti Összetartozás Napja megemlékezés

  • Időpont: kedd 15:00
  • Helyszín: Szákszend, Emlékpark

Alkotói pályázat

2024. február 23., péntek 05:00

Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság és a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma alkotói pályázatot hirdet iskolások részére.

Bővebben

Lucfenyők pusztulása

2024. január 26., péntek 05:00

2023-ban felgyorsult a kerti lucfenyők pusztulása hazánkban. A Magyar Kutatási Hálózat debreceni Atommagkutató Intézetének klíma- és környezetkutatóiként az Izotópklimatológiai és Környezetkutató Központ HUN-REN Atommagkutató Intézet tanulmányt készít, amely felhívja a figyelmet a klímaváltozás hazánkat is érintő, gyors jelenségeire, hatásaira.

Bővebben

Igazgatási szünet

2023. december 20., szerda 17:51

Az Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal 2023. december 27-étől 2024. január 2-ig igazgatási szünetet tart.

Bővebben

Lakossági hirdetmény

2023. november 24., péntek 05:49

Felszólítás a dűlőutak nem rendeltetésszerű használatának megszüntetésére.

Bővebben

Közel ötödével csökkent az üzemanyagfogyasztás

2023. október 18., szerda 05:59

Az idei első három negyedévben 11,8 százalékkal kevesebb motorbenzin és 21,1 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott Magyarországon, mint az előző év azonos időszakában, az üzemanyagfogyasztás így átlagosan 17,7 százalékkal csökkent a tavalyi első három negyedévhez képest - tette közzé honlapján a Magyar Ásványolaj Szövetség.

Bővebben

Népszámlálás: csökkent Magyarország népessége

2023. február 16., csütörtök 12:09

Sajtótájékoztató keretében ismertette a 2022. évi népszámlálás előzetes eredményeit a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 2022. október 1-jén, a népszámlálás eszmei időpontjában Magyarország népessége 9 millió 604 ezer fő volt, a lakások száma pedig 4 millió 593 ezer.

Bővebben

Címünk

Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal

Szákszendi Kirendeltség

2856 Szákszend, Száki utca 91.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 8 - 12, 13 - 16 óráig
  • Szerda: 8 - 12, 13 - 16 óráig
  • Péntek: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek