Péntek, 2017. szeptember 1-je lesz a tanév első napja, vélhetően ekkor mindenhol lebonyolítják az évnyitókat is
2017. August 23., Wednesday
Harangszóval várta a híveket a száki Szent Őrzőangyalok temploma a Szent István napi szentmisére
2017. August 20., Sunday
Hartmann Imre alpolgármester és Kiss László képviselő részt vettek a felvidéki Tardoskedden rendezett Szent István napi események programjain
2017. August 20., Sunday
A cukrász szakma tizenegyedik alkalommal stílusosan, hazai ízekkel tiszteleg nemzeti ünnepünk előtt
2017. August 18., Friday
Augusztus elsejétől mintegy 10 milliárd forint összegű nyílt pályázatot hirdetett a Nemzetgazdasági Minisztérium
2017. August 18., Friday
Mint elhangzott, a jelenlegi adatok szerint 92 569 832 forint támogatást igényeltek a diákok foglalkoztatására és 858 diákot tudtak bevonni a programba
2017. August 18., Friday
A gabonafélék ára 7,2%-kal mérséklődött, azonban a gyümölcsök ára 18, az ebben a hónapban jelentős súlyú meggyféléké 27%-kal emelkedett
2017. August 16., Wednesday
Ingyen tankönyvet kap 2017 szeptemberétől igénylés nélkül az elsőtől a kilencedik évfolyamig minden diák
2017. August 11., Friday
A Szákszendi Horgászegyesület 24 órás horgászversenyt rendez MOHOSZ engedéllyel rendelkezők részére
2017. August 19., Saturday
Évtizedünkben a kétkerekű járműveken belül jól megfigyelhető a legalább részben elektromos meghajtású kerékpárok elterjedése
2017. August 9., Wednesday
2017. júliusban a fogyasztói árak átlagosan 2,1%-kal magasabbak voltak a tavaly ilyenkorinál
2017. August 9., Wednesday
Tatabányai Tankerületi Központ Szákszendi Öveges József Általános Iskolája pályázatot hirdet a Szákszendi Öveges József Általános Iskolában biológia-kémia szakos tanár munkakör betöltésére
2017. August 8., Tuesday
A következő hetek során az ország összes régiójában megnyitja a pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
2017. August 8., Tuesday
Elérhetők a felsőoktatási intézmények által a pótfelvételi eljárásban meghirdetett képzések
2017. August 6., Sunday
A jövőben a harmadik vagy más néven szürke rendszám egyszerűbben és olcsóbban váltható ki
2017. August 4., Friday
Matrica-kampány indult, hogy felhívja az emberek figyelmét, a nagy hőségben különösen fontos odafigyelni védtelen szeretteinkre
2017. August 3., Thursday
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság ajánlásai a kerékpárosok biztonsága érdekében
2017. August 2., Wednesday
Negyvenegymillió forintot nyert a TOP pályázatán szociális és gyermekjóléti központ kialakítására Szákszend
2017. August 1., Tuesday
A napok óta tartó kánikula miatt augusztus 4-ig harmadfokú vörös riasztás van érvényben
2017. August 1., Tuesday
Minden második magyar ember tapasztalt már különbséget az azonos márkájú, Nyugat-Európában és Magyarországon egyaránt kapható élelmiszerek minősége között
2017. July 30., Sunday
1992-től tartják világszerte az anyatejes táplálás világnapját
2017. July 29., Saturday
A 2017. április–júniusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 420 ezer fő volt
2017. July 28., Friday
Nem kímélte megyénket sem a hétfő délutáni vihar
2017. July 25., Tuesday
2017. július 25. és augusztus 4. között fokozottan ellenőrzik a közterületen, valamint az utak mentén értékesítő zöldség- és gyümölcsárusokat
2017. July 24., Monday
Tatabányai Tankerületi Központ pályázatot hirdet a Szákszendi Öveges József Általános Iskolában tanító munkakör betöltésére
2017. July 24., Monday