Farkas Ignác Jászai Díjas színművész narrációjával már hangoskönyv is készült Hartmann Miklós „A széna illata” című könyvéből – hangzott el a szákszendi Faluházban, ahol április 10-én a szerző tekintett vissza a 2017-ben megjelent regény megírásának indíttatására, a cselekményre, s a könyv záró korszakának folytatására, az „Örömóda” című alkotására.
Hartmann Miklós „A széna illata” című könyvében a családja történetén keresztül mutatja be az Esterházy uradalom 18. századi német betelepítéseit, majd hat generáció sorsának alakulását az 1950-es évek elejéig. A svábok tömegesen érkeztek hazánkba a XVIII. század közepén. A betelepítés során Martin Hartmann is útra kelt, hogy a Dunán lehajózva, Kecskéden kezdjen új életet. Innen vezetett a család útja Környére, majd 1848-ban Szendre, ahol a leszármazottak egy része jelenleg is él. A könyv két évszázadot felölelő történéseiből 100 esztendő Szákszenden, zömmel Szenden játszódik. Hartmann Miklós életútja a családi tűzhelytől Sopronba, később Zalaegerszegre vezetett, ahol jelenleg is él, de természetesen tartja a kapcsolatot a szákszendi rokonokkal, ismerősökkel.
A regény három évnyi kutatómunka és írást követően készült el testvére, Hartmann Imre 70. születésnapjára ajándékként… Szereplőit saját családja története alapján formálta: vannak kitalált személyek is, de a létezők anyakönyvezett nevükön szerepelnek benne, s az ezzel kapcsolatos kutatás bizony nem kis feladatot és alaposságot igényelt. A szerző elmondta, hogy az arisztokrata, vagy nagypolgári családokról sok könyv született, és az életük minden részletével tele vannak a levéltárak. Más a helyzet azonban a hétköznapi földművesekkel, vagy iparosokkal. A német betelepítés korai időszakából az egyes családokról csak az uradalmi és egyházi feljegyzések állnak rendelkezésre, ezért is, és lánya indíttatására kezdett bele a regény megírásába, amely Tata és Komárom környékén, a Vértes és Gerecse lábánál elterülő német falvakban elsősorban a telepesek életét követi, egyben az egymást követő történelmi korszakok keresztmetszete is.
Az első két fejezet az olvasót a betelepítés időszakába kalauzolja. A Duna, amelyen a dereglyék idehozták a korai telepeseket, akkoriban veszélyes, zátonyokkal teli folyó volt. A kor írásbelisége, nyelvezete, szokásai nagyban eltértek a maitól. Az érkező német telepes földművesek nagy része írástudatlan volt, az iparosok viszont ismerték a német írást és a kialakuló középosztály magvát képezték.
Már a betelepüléstől kezdődően állandó kérdése a történetnek, hogy sikerül-e az uradalomtól való függőségből kilépni, szabad parasztgazdaságot szerezni, sorsukat a saját kezükbe venni? Ahogy az ajánlóban is olvasható: a letelepedő német faluközösségek már az első generáció idején tekintélyt vívtak ki a szorgalmukkal, mégis csak egy évszázad múltán, az unokáik kezdhették el a saját gazdaságról szőtt álmaikat megvalósítani. A könyv arra keresi a választ, hogy egy meghonosodott család miként képes alkalmazkodni, túlélni, hogyan hat rá a többségi kultúra, az asszimiláció. Korszakot átívelő üzenete, hogy az életünk jórészt az elődök szorgalmára, hagyatékára épül. A múltra, ami nélkül minden értelmetlen.
A könyv záró korszakának folytatása, az „Örömóda” című kötet, amely az 1947 – 1951 közötti időszak eseményeit, a sváb kitelepítést mutatja be regényszerűen egy környei születésű, tanult, művelt, a háborút túlélő fiú, később férfi sorsán keresztül.
Bár a szerző látszólag egy szerelmi történet szálainak alakulását vetette papírra, a leírt politikai és fizikai éra nagyon is tükrözi az akkori aktualitást, főként, hogy a kötet megszületését nagyon sok kutatás és magyarországi némettel folytatott beszélgetés előzte meg. Hartmann Miklós nem helytörténeti kiadványt kívánt készíteni, hiszen azokból már nagyon sok létezik, ugyanakkor megőrizte a történelmi hitelességet a képzeletbeli szereplők sorsának megírásakor. Azt, amikor szinte egyik percről a másikra hurcolták el a Magyarországon élő német kisebbség egy jelentős részét, amikor családokat szakítottak szét, családok veszítették el mindenüket. Azt, amikor Németországban, a „befogadók” nem tudták, mi történik Magyarországon. Azt, amikor az ottaniak nem feltétlen örömmel üdvözölték a kitelepítetteket. A történet látlelete annak, hogy két fiatal reményteljes szerelmét hogyan tördeli szét a történelem. Feltárja, hogy a hazájukat elhagyni kényszerülők miként élik meg a kiközösítést, honvágyat, szerelmet ott, ahol valósággá kezd formálódni az egységes, közös Európa.
S mégis miért Örömóda? A két fiatal első találkozásakor zenét hallgatott, s válogatás közben merült fel Beethoven neve, és IX. szimfóniájának negyedik tétele. Úgy tartják, Schiller himnuszát eredetileg a szabadsághoz (Freiheit) írta, de a cenzúra miatt kénytelen volt ezt „álcázni”, és ezért cserélte a Freiheit előfordulásait Freudére. Ez a könyv az első lapjától az utolsóig a szabadság hiányáról szól…