Beköszöntött az ősz

2024. September 16., Monday 12:08

Nevéhez méltóan igazi borongós, őszi hangulatban zajlott az Őszköszöntő szeptember 14-én Szákszenden. Az esemény a motorosok felvonulásával kezdődött, akiket még a szemerkélő eső sem tudott eltántorítani attól, hogy bemutassák vasparipáikat a falu lakóinak.

Miután mindenki száraz helyre vonult, Papp Attila Csaba polgármester a Faluházban hivatalosan is megnyitotta a rendezvényt, mindenkinek jó szórakozást kívánva. Takács Tímea művelődésszervező ekkor színpadra szólította az Amicitia táncstúdió növendékeit, akik az augusztusi tánctáborban tanult koreográfia mellett Dua Lipa és ABBA slágerekre készült koreográfiákkal örvendeztették meg a nagyérdeműt. A 2022-ig szákszendi tánccsoportként működő táncstúdió vezetője, oktatója és koreográfusa Müller Bence. A csoportok növekedésének köszönhetően ma már nemcsak Szákszenden, de Császáron is zajlik az oktatás, ahova szívesen várják a csatlakozni kívánó új tagokat. Utánuk következett a kicsik által már nagyon várt Alma együttes, akik közel egyórás koncertjük során igyekeztek minél jobban bevonni a közönséget az előadásba.

A 28 éves zenekar óriási sikere után a Vértesszőlősi Aszúszemek Néptánc Egyesület foglalta el a táncteret. Az együttes sajátos módon alakult: 2013-ban néhány táncolni szerető ember fogta össze a mozgást és a zenét szerető falubelieket, majd kerestek maguk mellé egy táncpedagógust, akitől aztán elsajátították a különböző tájegységekre jellemző néptáncokat. A mára már 32 fős taglétszámú csoport munkáját Szabó Tibor irányítja, aki az egyesület fellépése után közös táncra invitálta a megjelenteket. A táncház után Herczog Ricsi harmonikás foglalta el a színpadot, aki örökzöld slágerek mellett tánczenékkel, operett dallamokkal, illetve népzenei slágerekkel további táncra ösztönözte a vendégeket. A nagysikerű előadás után tombolasorsolás következett, ahol a nyeremény egy kétszemélyes fapad volt. A programot az udvaron felállított sátorban éjfélig tartó disco zárta.

A színpadi események mellett az őszi rendezvényen számos kiegészítő program várta a megjelenteket: Békási Imre „barátságos fegyversimogatóján” a tartalékos törzsőrmester magánkiállítását tekinthették meg az érdeklődők. A gyerekeket a tornateremben buborékfoci, lézerharc, illetve célba lövés szórakoztatta. Aki szerette volna, kipróbálhatta a fülek nélküli vetélkedőt, ahol az egyik fél fülhallgatót kap fehér zajjal, és szájról olvasva kell kitalálnia, hogy a másik fél milyen szót mond neki. A legkisebbeket mobil játszóház, arcfestés és csillámtetoválás várta.

Nem szabad megfeledkezni a finomabbnál finomabb falatokról sem, amiben most sem volt hiány: a Vadásztársaság szarvaspörköltet, a Szákszendi Önkéntes tűzoltók gulyást, a Szákszendi horgászegyesület tagjai halászlevet főztek. A Faluházban a Bányató Horgászegyesület tócsival, Klestenitz Miklós képviselő sült kolbásszal, illetve a Szákszendi Bölcsőde palacsintával várta az éhes szájakat az idei Őszköszöntő mulatságon.

Kevesebb