A kormány a kialakult kiskereskedelmi árversenyre való tekintettel a kötelező akciózás 2023. december 31-ig történő meghosszabbításáról döntött – jelentették be. A kormány várakozása szerint az intézkedés hozzájárul az élelmiszerárak csökkenéséhez.
Az infláció letörése érdekében a kormány június elsejétől vezette be a kötelező akciózás gyakorlatát, majd annak mértékét augusztustól másfélszeresére emelte – emlékeztet a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleményében. A rendelettel párhuzamosan jelentősen bővítették a kötelező akciózásra kijelölt termékek körét is.
A kötelező akciózás mértéke 20 termékcsoport esetén – az akciózást megelőző 30 nap során alkalmazott legalacsonyabb árhoz képest – legalább 15 százalékra emelkedett. A kötelező akciózási szabályok emellett érvényesek a korábbi nyolc, árstopos termékfajtára is úgy, hogy hetente legalább két termékfajtában kell az összes terméket a beszerzési árhoz képest legalább 15 százalékos engedménnyel kínálni.
A közlemény emlékeztet továbbá, hogy a kötelező akciózással érintett üzletekben a korábban az árstop hatálya alá tartozó termékfajták ára átmenetileg sem lehet magasabb, mint a beszerzési ár.