Kegyelem helyett akasztófa

2016. October 6., Thursday 07:00

Az Öveges József iskola aulájában gyűltek össze az emlékezők csütörtök délután, hogy történelmünk eme sötét napja előtt róják le kegyeletüket.

Elsőként László Kálmán polgármester szólt a település lakóihoz: A 13 aradi vértanú kifejezte az akkori Magyarország társadalmi és etnikai sokféleségét, s ezen túl azt is, hogyan tudott egy eszme, a Magyarország boldogulásába, fejlődésébe vetett hit szolgálatába állni német, rác, szerb, magyar és örmény, egyszerű polgár és gazdag arisztokrata. Ahogyan Jókai írta: egy zászló alatt egy haza fiainak vallották magukat.

Mint az köztudott, a szabadságharc bukását követően Bécs maradéktalanul győzni akart, a rebellis magyarokat teljesen szétverni, vezetőit megsemmisíteni. Október 6-ára, Latour halálának évfordulójára tűzték ki a kivégzéseket. Az aradi foglyok még reménykedtek, hiszen október 4-e, az uralkodó névnapja volt, bíztak az amnesztiában. De minden remény szertefoszlott ezen a napon, mert a kegyelem helyett Haynau végzése érkezett meg. Másnap reggel hét órakor Ernst hadbíró felsorakoztatta a tábornokokat, s kihirdette az ítéleteket. Ezután megbilincselték a tábornokokat, majd visszavezették őket a cellájukba, megtagadva tőlük azt a kérést, hogy együtt tölthessék az utolsó napot.

Október 6-án fél hatkor először a golyó általi halálra ítélteket, Schweidel Józsefet, Kiss Ernőt, Dessewffy Arisztidet és Lázár Vilmost vezették a kirendelt katonaság elé. Tizenketten álltak fel velük szemben töltött fegyverrel, majd midőn a parancsnokuk kardjával intett, a lövések eldördültek. Kiss Ernő kivételével mindhárman élettelenül buktak a földre. Kiss Ernőt csak a vállán érte a lövés, ezért három katona közvetlenül elé állt, s leadták a halálos lövést rá is. Ezután következtek az akasztófára ítélt tábornokok a következő sorrendben: Poeltenberg Ernő, Török Ignác, Lahner György, Knezich Károly, Nagy-Sándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János és Vécsey Károly.

Ha az aradi gyásznapon van valami fenséges, úgy az utolsó jelenet bizonyára az: Vécseynek már nem volt kitől búcsút vennie, ezért Damjanich holttestéhez lépett, és bár korábban voltak nézeteltéréseik, most, az öröklét kapujában a magyar arisztokrata lehajolt, és megcsókolta a szerb közember, Damjanich kezét – fogalmazott a község vezetője.

Ezt követően az iskola diákjai irodalmi összeállításukban emlékeztek meg az aradi tragédia eseményeiről.

Kevesebb