Megszólalt a csengő

2016. September 1., Thursday 08:00

Százkét diák számára szólalt meg a tanévkezdést jelző csengő szeptember elsején reggel, a szákszendi Öveges iskolában.

A szülők és hozzátartozók mellett az ünnepségen ott volt László Kálmán polgármester és Deákné dr. Schiffner Márta jegyző is. Robozné Mondics Natália, az 1-2. összevont évfolyam osztályfőnöke rendezte azt a műsort, amivel az alsós gyerekek köszöntötték társaikat és a jelenlévőket, majd Palotainé Papp Éva igazgató többek között arról szólt, hogy a két pótvizsgázó tanulók sikeresen vette az akadályokat, eredményesen vizsgázott, magasabb évfolyamba léphettek.

- Azt biztosan állíthatom, hogy az előttetek álló, előírt feladatok teljesítésére mindannyian képesek vagytok. Ehhez csak egy kis szorgalomra, kitartásra, akaratra, kellő kíváncsiságra az új iránt lenne szükség, arra, hogy valamennyiőtök számára élmény legyen a tanulás. A tudás nagy kincs! Annak nemléte nagy hiány. Mi azon leszünk, hogy miden segítséget megadjunk számotokra, támogassuk munkátokat – fogalmazott Palotainé Papp Éva.

Az intézmény nevelőtestületében is történtek személyi változások a nyár folyamán. Visszatért Szekeres Enikő, aki a magyar nyelv és irodalom tantárgyat tanítja majd a felső tagozaton, és érkezett egy új kolléganő, Tóth Vera, aki 3. osztály osztályfőnöki feladatait és a fejlesztő órákat látja el.

Az igazgató helyettesi feladatokat a nyugdíjba vonult Varga Józsefné helyett Stier Katalin, az alsós munkaközösségi feladatokat Havasiné Orbán Ildikó, a felsős munkaközösségi feladatokat Maninger Mariann végzi ez évben.

Az ünnepi gondolatokat követően az öt elsős kisdiák mellére az intézményvezető feltűzte az Öveges jelvényt, s egy-egy szál virággal adott bátorítást az iskolakezdéshez.

Kevesebb