Másfélmilliárdos csúcsjövedelem a megyében

2016. October 21., Friday 05:43

Az előző évhez képest idén több bevallás érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, és összességében magasabbak a személyi jövedelmek. Tavaly a legmagasabb éves jövedelmet Komárom-Esztergom megyében, 1 milliárd 561 millió forintot, osztalékként fizették ki.

Az elmúlt évről mintegy 148 ezren adták be személyijövedelemadó-bevallásukat, 1,3 százalékkal többen az előző évinél, átlagosan 369 ezer forinttal járulva hozzá a költségvetéshez. A bevallók 79,1 százaléka, 117 ezer fő önbevallással adott számot 2015-ös jövedelmeiről, munkáltatójukkal 19 ezren számoltak el, bevallási nyilatkozatot 6 ezren tettek, az egyszerűsített bevallás benyújtásával több, mint 5 ezren éltek. A megyében 142 ezer magánszemély a tavalyinál mintegy 20 milliárd forinttal több, összesen 335 milliárd forint összevont jövedelemről adott számot. Az egy főre jutó átlagos összevont jövedelem 2015-ben - 5,4 százalékos növekedés eredményeként - 2 millió 380 ezer forint volt, ami a megyék között a negyedik legmagasabb összeg.

Az összevont jövedelem 93 százaléka, azaz 312,1 milliárd forint bérjövedelem volt. 132 ezer alkalmazott átlagosan 2 millió 359 ezer forintot keresett, ami 4,8 százalékos növekedést jelent. Az önálló tevékenységből származó jövedelem 889 millió forinttal, tíz százalékkal nőtt, meghaladva a 9,6 milliárd forintot. A legmagasabb munkajövedelem 191 millió 600 ezer forint volt, a topkereset pedig elérte az 1 milliárd 561 millió forintot, a második helyen, nem sokkal elmaradva az elsőtől, 1 milliárd 16 millió forintos jövedelem áll. Egyéni vállalkozói kivét címén 2,9 milliárd forintot tüntettek fel a vállalkozók, ami átlagosan 1 millió 250 ezer forint és 8,3 százalékos növekedést jelent.

Az őstermelői jövedelem is emelkedett, összességében megközelítette a félmilliárd forintot. Az ingatlanpiaci boom a bevallásokban is éreztette hatását, mivel az értékesítésekből dupla annyi, 850 millió forint jövedelem keletkezett.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatósága

Kevesebb