Száki r.katolikus templom Szendi evangélikus templom Faluház Szendi református templom Községháza Első világháborús emlékmű Uradalmi Magtár Szendi r.katolikus templom Száki evangélikus templom

Hírek

Népszerű cikkek

Friss hírek

Indulnak a bringások

2018. március 9., péntek 06:50

Kezdetét veszi a tavaszi szezon és egyre nagyobb számban jelennek meg az utakon kerékpárosok, motorkerékpárosok, autósok, valamint gyalogosok. A körültekintő, átgondolt közlekedés velejárója az elővigyázatosság, amely ilyenkor sokszor háttérbe kerül. A járművezetők ezen időszakban jellemzően lendületesebben, a megengedettnél nagyobb sebességgel közlekednek.

A kerékpárosok és a gyalogosok – mint a közlekedés legvédtelenebb résztvevői – nagyobb kockázatnak vannak kitéve. Több esetben következik be baleset a gyalogosok hibájából, akik elővigyázatlanul, illetve álló járművek takarásából léptek elő.

A kerékpárosoknak fontos tudni, hogy a járdán alapvetően tilos, valamint a kijelölt gyalogos átkelőhelyen nem szabad kerékpározni. A kerékpárról le kell szállni, és a biciklit tolva kell az úttesten áthaladni. A gépjárművezetőknek lakott területen kívül és belül is egyaránt vigyázni kell az úttest mellett haladó gyalogosokra, kerékpárosokra, valamint fokozott óvatossággal kell közlekedni a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek, buszmegállók környékén.

A balesetek elkerülése végett nyomatékosan felhívjuk a kerékpárosok figyelmét az alábbiakra:

Tilos kerékpározni:

  • Ott, ahol ezt tábla tiltja, valamint autópályán és autóúton
  • Főútvonalon a 12. életévét be nem töltött személynek
  • Kijelölt gyalogos átkelőhelyen (A kerékpárról le kell szállni, és azt tolva kell az úttesten áthaladni! A gyalogos átkelőhelyen csak a gyalogosnak van elsőbbsége, a kerékpárosnak nincs!)
  • Gyalogúton, valamint járdán csak akkor szabad kerékpározni, ha azt közlekedési jelzőtábla engedélyezi! (Gyalog- és kerékpárút jelzőtábla)

Tilos és veszélyes:

  • Kézben tartott mobiltelefonnal kerékpározni;
  • Egymás mellett kerékpározni
  • Elengedett kormánnyal kerékpározni
  • Egymást vontatni
  • Kerékpárral állatot vezetni
  • A kerékpárhoz (kerékpár-utánfutót kivéve) egyéb vontatmányt kapcsolni
  • Rossz műszaki állapotú kerékpárral kerékpározni
  • Sötétben, szürkületkor, rossz látási viszonyok között kivilágítatlan kerékpárral részt venni a forgalomban.

Felhívjuk a biciklisek figyelmét arra, hogy a balesetek elkerülése végett – ahogy a többi jármű esetében is – a rendőrség kiemelt figyelmet fordít a kerékpárosokra vonatkozó szabályok betartására, fokozottan ellenőrzi a kerékpáros közlekedést!

A gépkocsival, illetve a motorkerékpárral közlekedőknek kell kellő figyelmet fordítaniuk a relatív sebesség helyes megválasztására. Kérjük, hogy mindenhol kellő óvatossággal közlekedjenek!

Legyenek különösen elővigyázatosak a be nem látható útkanyarulatokhoz érve, hiszen a sebesség helyes megválasztásával a balesetek nagy része elkerülhető!

KEM-RFK

május

12 Szákszendi Forgatag

  • Időpont: vasárnap 11:00
  • Helyszín: Szákszend, Faluház környezete
június

1 Falunap

  • Időpont: szombat 13:00
  • Helyszín: Szákszend, Faluház környezete

4 Nemzeti Összetartozás Napja megemlékezés

  • Időpont: kedd 15:00
  • Helyszín: Szákszend, Emlékpark

Ne váljon áldozattá!

2024. május 6., hétfő 05:53

Fogadja meg a Tatabányai Rendőrkapitányság tanácsait az online csalás megelőzése érdekében.

Bővebben

Pályázati felhívás

2024. április 30., kedd 11:54

A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet középiskolák és szakiskolák első, második vagy harmadik évfolyamán tanuló roma származású fiatalok tanulmányai eredményes befejezésének elősegítésére és a rendőri pálya választásának ösztönzésére a 2024/2025. tanévre.

Bővebben

Alkotói pályázat

2024. február 23., péntek 05:00

Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság és a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma alkotói pályázatot hirdet iskolások részére.

Bővebben

Közel ötödével csökkent az üzemanyagfogyasztás

2023. október 18., szerda 05:59

Az idei első három negyedévben 11,8 százalékkal kevesebb motorbenzin és 21,1 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott Magyarországon, mint az előző év azonos időszakában, az üzemanyagfogyasztás így átlagosan 17,7 százalékkal csökkent a tavalyi első három negyedévhez képest - tette közzé honlapján a Magyar Ásványolaj Szövetség.

Bővebben

Címünk

Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal

Szákszendi Kirendeltség

2856 Szákszend, Száki utca 91.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 8 - 12, 13 - 16 óráig
  • Szerda: 8 - 12, 13 - 16 óráig
  • Péntek: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek