Száki r.katolikus templom Szendi evangélikus templom Faluház Szendi református templom Községháza Első világháborús emlékmű Uradalmi Magtár Szendi r.katolikus templom Száki evangélikus templom

Hírek

Népszerű cikkek

Friss hírek

Még nem tudni, lesz-e kötelező biztosítás az elektromos rollerekre

2023. September 13., Wednesday 05:00

A villanyrollerek száma sokszorosára nőtt Magyarországon, így a KRESZ módosítása várhatóan ezeket a közlekedési eszközöket is érinti majd. Elképzelhető, hogy a 25 kilométer per óránál nagyobb sebességre képes rollerek segédmotor-kerékpárnak minősülnek majd, az utóbbiakra pedig jelenleg is kell kötelező biztosítást kötni.

Az utóbbi időben a rollerek a figyelem középpontjába kerültek nemzetközi és magyarországi szinten egyaránt – hívta fel a figyelmet a Netrisk. A cég közleményéből kiderült, hogy Párizsból például kitiltották a bérelhető, más néven közrollereket. Bár Magyarországon ilyenre nem került sor, de a rollerek száma az elmúlt években szintén megtöbbszöröződött, ezért indokolt a szabályozás. Az eddig megjelent kormányzati nyilatkozatok szerint készül a KRESZ módosítása, amely rendezheti a rollerek, ezen belül is a villanyrollerek helyzetét.

Az eddig megismert tervek szerint a maximum 25 kilométer per órás végsebességű rollerek kerékpárnak minősülnének, míg az ennél gyorsabbak segédmotoros kerékpárnak. Az egyelőre kérdés, hogy kötelező lesz-e biztosítást kötni rájuk, mindenesetre a segédmotoroknál erre szükség van – derül ki a Netrisk összeállításából. Németországban például a villanyrollerekre kötelező biztosítást kell kötni, csak 14 évnél idősebbek használhatják, és maximum 20 kilométer per órás sebességgel mehetnek.

A kérdés Magyarországon is egyre fontosabb, a Jövő Mobilitása Szövetség szakértőinek becslése szerint ugyanis ma már 80-100 ezer roller van használatban Magyarország útjain. Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint ez igen jelentős mennyiség, így a közlekedési kockázattal is számolni kell. Hozzátette, hogy mivel még nem ismert a konkrét szabályozás, csak a segédmotor-kerékpárok adataiból lehet kiindulni a biztosítási díjakra való becslést nézve. A cégnél 2018 óta több mint 82 ezer segédmotorkerékpár-biztosítást kötöttek.

A segédmotor-kerékpárokra kötött kötelező biztosítások díja évről évre emelkedett. 2018-ban a Netrisknél kötött biztosítások átlagdíja alig több mint 3200 forint volt. Egy évvel később 4200 forintra emelkedett. Majd 2020-ban 4400, 2021-ben 4600, tavaly pedig közel 4700 forint volt ez az összeg. Ebben az évben a biztosítási átlagdíj meghaladta az 5 ezer forintot.

December

6 Falutélapó

  • Időpont: Wednesday 14:00
  • Helyszín: Faluház

9 Karácsonyi vásár

  • Időpont: Saturday 10:00
  • Helyszín: Faluház

17 Falukarácsony

  • Időpont: Sunday 16:00
  • Helyszín: Faluház

Szociális tűzifa támogatás

2023. November 8., Wednesday 11:39

Kérelem az Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal Szákszendi Kirendeltségén kérhető, benyújtani 2024. január 19-éig lehet.

Bővebben

Közmeghallgatás

2023. October 9., Monday 11:01

Szákszend Község Önkormányzata október 18-án közmeghallgatást tart.

Bővebben

Tanuljunk meg újraéleszteni!

2023. October 9., Monday 06:00

Október 16-a az újraélesztés világnapja. Lényege, hogy mindenki képes életet menteni – nem kell hozzá más, csak két kéz. A lehető legrosszabb az, ha nem csinálunk semmit, amikor baj van.

Bővebben

Közel ötödével csökkent az üzemanyagfogyasztás

2023. October 18., Wednesday 05:59

Az idei első három negyedévben 11,8 százalékkal kevesebb motorbenzin és 21,1 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott Magyarországon, mint az előző év azonos időszakában, az üzemanyagfogyasztás így átlagosan 17,7 százalékkal csökkent a tavalyi első három negyedévhez képest - tette közzé honlapján a Magyar Ásványolaj Szövetség.

Bővebben

Népszámlálás: csökkent Magyarország népessége

2023. February 16., Thursday 12:09

Sajtótájékoztató keretében ismertette a 2022. évi népszámlálás előzetes eredményeit a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 2022. október 1-jén, a népszámlálás eszmei időpontjában Magyarország népessége 9 millió 604 ezer fő volt, a lakások száma pedig 4 millió 593 ezer.

Bővebben

Címünk

Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal

Szákszendi Kirendeltség

2856 Szákszend, Száki utca 91.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 8 - 12, 13 - 16 óráig
  • Szerda: 8 - 12, 13 - 16 óráig
  • Péntek: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek