Száki r.katolikus templom Szendi evangélikus templom Faluház Szendi református templom Községháza Első világháborús emlékmű Uradalmi Magtár Szendi r.katolikus templom Száki evangélikus templom

Hírek

Népszerű cikkek

Friss hírek

Ülésezett a testület

2020. September 23., Wednesday 08:29

Tíz napirendi pontot tárgyalt keddi ülésén a község képviselő-testülete, amelyek között kezdésként a Szákszendi Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ, és a Mini Bölcsőde szakmai dokumentumainak elfogadása szerepelt.

Ezt követően tartott tájékoztatót Papp Attila a két ülés között történt fontosabb eseményekről. Mint azt polgármester elmondta, a közfoglalkoztatásban márciustól augusztus 31-ig 4 fő vett részt, szeptember 1-től ez a szám háromra csökkent.

Az önkormányzat sikeresen szervezte meg nyári napközis táborát, amelyet azok a szákszendi általános iskolás tanulók tudtak igénybe venni, akiknek mindkét szülője dolgozott, erről munkáltatói igazolást csatoltak jelentkezéskor. A tábornak a Faluház adott otthont. A felügyeletet óvodapedagógus, óvodapedagógus asszisztens, az önkormányzat védőnője, valamint az iskola 2 pedagógusa látta el. Két fő önkormányzati munkatárs segítette a felügyelők munkáját. A felügyeletben a kötelező közösségi szolgálat keretében segítséget nyújtott 10 fő középiskolai tanulmányokat folytató diák, valamint a „Nyári diákmunka” programban részt vevő tanuló. Átlagosan 12 diák vette igénybe a tábor szolgáltatásait, a legmagasabb szám 16 fő volt.

A szünidei gyermekétkeztetést is biztosította az önkormányzat a hátrányos, valamint a halmozottan hátrányos tanulok számára. Összesen 8 fő részesült a nyár folyamán az ellátásban.

Mint elhangzott, sikeres volt a X. nyárbúcsúztató rendezvény, amire sokan látogattak ki a községből, és jó hangulatban teltek a délutáni, esti programok.

A továbbiakban a döntéshozók módosították a Helyi Építési Szabályzatot, valamint elfogadták az önkormányzat 2020. évi költségvetésének I. félévi teljesítéséről szóló tájékoztatót. Támogató döntés született a Szákszenden megalakuló önkéntes tűzoltó egyesület székhely bejegyzési kérelméről.

A testület határozott arról is, hogy a község idén is csatlakozik a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázathoz, viszont, bár az elmúlt években a maga eszközeivel igyekezett enyhíteni a tanévkezdés során felmerülő terheket, az idei évben a járványügyi védekezés, illetve az önkormányzati bevételi elvonások miatt erre nincsen pénzügyi fedezete.

Az ülésen Hartmann Imre alpolgármester a helyi újság megjelenéséről szólva elmondta: különösen az idősek igénylik a tájékoztatás eme formáját, így – amennyiben forrás lenne rá – ismét meg kellene jelentetni a lapot. Papp Attila polgármester támogatta a javaslatot, így várhatóan hamarosan megjelenik a helyi újság újabb száma.

November

6 Idősek Napja - ELMARAD

  • Időpont: Friday 16:00
  • Helyszín: Faluház
December

12 Adventi vásár

  • Időpont: Saturday 8:00
  • Helyszín: Faluház

20 Falukarácsony

  • Időpont: Sunday 16:00
  • Helyszín: Faluház
Mozaik

Tájékoztató!

2020. October 27., Tuesday 10:20

Értesítjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy az Oroszlányi Járási Hivatal illetékességi területén 2020. november hónapban mobilizált ügyfélszolgálat működik.

Bővebben

Civil Kézikönyv

2020. September 25., Friday 11:10

Megjelent az új Civil Kézikönyv, amely értékes információkat tartalmaz a civil szervezetek mindennapi működéséhez, például az adózásról, áfáról, finanszírozási forrásokról, vagy a szervezetek nyilvánosság előtti megjelenéséről.

Bővebben

Ösztöndíj pályázat

2020. September 23., Wednesday 09:07

Szákszend község Önkormányzata az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együttműködve kiírja a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj pályázatot.

Bővebben

Megszaladtak az élelmiszerárak

2020. September 10., Thursday 10:41

Egy év alatt az élelmiszerek ára 7,9%-kal nőtt, ezen belül a párizsi, kolbászé 18,1, az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 17,1, a cukoré 13,4, a szalámi, szárazkolbász és sonkáé 11,4, a tojásé 10,2, a tejé 8,9%-kal lett magasabb – áll a KSH gyorsjelentésében.

Bővebben

Drágábban vásárolunk

2020. May 12., Tuesday 06:13

2020. áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 2,4%-kal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a szeszes italok, dohányáruk ára emelkedett jelentős mértékben – áll a KSH gyorsjelentésében.

Bővebben

Címünk

Szákszendi Közös Önkormányzati Hivatal
2856 Szákszend, Száki utca 91.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 8 - 17 óráig
  • Szerda: 8 - 16 óráig
  • Péntek: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek