Száki r.katolikus templom Szendi evangélikus templom Faluház Szendi református templom Községháza Első világháborús emlékmű Uradalmi Magtár Szendi r.katolikus templom Száki evangélikus templom

Hírek

Népszerű cikkek

Évet értékeltek a nyugdíjasok

2016. január 13., szerda 10:00

Közel 400 ezer forintból gazdálkodtak tavaly a szákszendi nyugdíjas klub tagjai, amely összeg nagy része a támogatóktól, szponzoroktól származik – hangzott el a civil közösség keddi évértékelő ülésén, ahol megjelent Popovics György megyei közgyűlési elnök, László Kálmán polgármester és Hartmann Imre alpolgármester is.

Közel 400 ezer forintból gazdálkodtak tavaly a szákszendi nyugdíjas klub tagjai, amely összeg nagy része a támogatóktól, szponzoroktól származik – hangzott el a civil közösség keddi évértékelő ülésén, ahol megjelent Popovics György megyei közgyűlési elnök, László Kálmán polgármester és Hartmann Imre alpolgármester is.

Nagy Béláné elnök köszöntötte a jelenlévőket, aki változatos programokról, pezsgő közösségi életről és aktív tagságról számolt be a tavalyi évet értékelve.

A huszonhét fős közösség 2015-ben a színházlátogatástól a kirándulásokig, a gyógyfürdők felkeresésétől a partnerszervezetekkel való kapcsolattartásig számtalan eseményen vett részt, s ezek mellett kivették részüket a község társadalmi életéből is, hiszen a falunap, a nyárbúcsúztató rendezvény, az idősek napja, a falukarácsony, illetve az anyák napjának megünneplése elképzelhetetlen közreműködésük nélkül.

Az említettek mellett közös programot szerveztek a bokodi és a tardoskeddi nyugdíjasokkal, de nem feledkeztek el egymás névnapjának, születésnapjának megünnepléséről sem.

Szákszend legaktívabb civil szervezete a nyugdíjas klub – összegezte véleményét László Kálmán, aki azt is bejelentette: már szervezi azt a májusi kirándulást, aminek keretében Hódmezővásárhely, Szarvas és Gyula lesz az úti cél.

Popovics György szintén méltatta a közösség munkáját és tevékenységét, aki szólt arról is: elsősorban a jó társaság és hangulat, ami rendszeres vendéggé teszi őt a szákszendi nyugdíjasoknál, akik valóban irigylésre méltó, példamutató programsorozat részesei évről évre. A megyei elnök elismerése jeléül virággal és ajándékkal kedveskedett Nagy Bélánénak.

Az ünnepi gondolatokat követően kötetlen beszélgetés, az emlékek felidézése, az idei programok tervezgetése zárta a nyugdíjasok évzáró-évnyitó délutánját.

Nincs esemény rögzítve!

Gázellátás

2026. június 11., csütörtök 08:10

Június 15-én 6 órától 17-én 6 óráig Szákszend TELJES TERÜLETÉN SZÜNETEL.

Bővebben

Kötelező védekezés az amerikai szőlőkabóca ellen

2026. június 10., szerda 05:00

Védekezési felhívást tett közzé a Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal, mint növény- és talajvédelmi hatáskörben eljáró szerv a szőlő aranyszínű sárgaság betegséget okozó fitoplazma zárlati károsítót terjesztő amerikai szőlőkabóca ellen.

Bővebben

Nyári napközi felügyelet

2026. június 2., kedd 07:04

Július 13-tól augusztus 7-ig tart a Szákszend Község Önkormányzata által biztosított nyári napközi felügyelet a Faluházban, már lehet jelentkezni.

Bővebben

Közel ötödével csökkent az üzemanyagfogyasztás

2023. október 18., szerda 05:59

Az idei első három negyedévben 11,8 százalékkal kevesebb motorbenzin és 21,1 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott Magyarországon, mint az előző év azonos időszakában, az üzemanyagfogyasztás így átlagosan 17,7 százalékkal csökkent a tavalyi első három negyedévhez képest - tette közzé honlapján a Magyar Ásványolaj Szövetség.

Bővebben

Címünk

Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal

Szákszendi Kirendeltség

2856 Szákszend, Száki utca 91.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 8 - 12, 13 - 16 óráig
  • Szerda: 8 - 12, 13 - 16 óráig
  • Péntek: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek